A hetvenes évek közepén megjelent, 1997 óta Nokia mobilokon hódító Snake a világon a legtöbbek által játszott telefonos játék. Néhány napig iPhone-ra és androidos telefonokra is ingyenesen letölthető.
Csak 2010-ig több mint 1 milliárd ember játszott telefonján a Snake című játékkal. A kígyózás alapjait egy 1976-os program jelentette, ám igazán csak akkor indult be a játék szekere, amikor 1997-ben a Nokia kezdte terjeszteni.
A Nokia 6110-esen debütált játék klasszikus verziója nem csak az egykori mobilkijelzőket idézi, hanem magukat a klasszikus készülékeket is: a fogaskerékkel jelzett beálítások menü Game mode pontjára kattintva a Nokia 3210-esen vagy éppen az 5110-esen is játszhat vele.
A Snake ’97 március 28-ig (péntekig) ingyenesen tölthető le az App Store-ból iPhone-ra és iPadre, valamint az androidos Google Play áruházban sem kell fizetni érte.