Tech hvg.hu 2013. október. 24. 13:18

Plázában és utcán is sorban állhatunk az új iPhone-ért

Csütörtök éjféltől kezdik el árusítani a hazai mobilszolgáltatóknál az Apple két új telefonkészülékét, az iPhone 5s, illetve az iPhone 5c készülékeket – írja az Origo.hu.

Csütörtökön éjféltől (vagy másképpen: pénteken 0 órától) kapható a Magyar Telekom és a Vodafone hazai üzleteiben a két legújabb iPhone, és ekkortól lehet megrendelni a telefonokat az Apple hivatalos oldalán is, ahol a legolcsóbb, 16 gigabájtos 5s modell 221 ezer forintba, a legdrágább 289 ezer forintba kerül kártyafüggetlenül, míg a 16 gigabájtos 5c-t 186 ezer forintért lehet megvenni, a 32 gigabájtos változata pedig 221 ezer forintba kerül – írja az Origo.hu.

Apple

A két magyar szolgáltatónál az előfizetésre, illetve szolgáltatásokra vonatkozó hűség vállalása esetén ennél olcsóbban, illetve akár részletfizetéssel is kaphatók a készülékek, de árakat még nem közöltek, csak azt, hogy a Telekom iPhone premierjét a budapesti Allee bevásárlóközpontban, a Vodafone-ét a Fashion Streeten (Deák Ferenc utca) lévő üzletben tartják.

Az Origo idézi még a Hwsw informatikai hírportált is, amelynek értesülései szerint a Telekom az új Next díjcsomagokkal, illetve a 4G mobilinternetet kínáló Ikon LTE díjcsomagokkal fogja árusítani az iPhone-okat, míg a Vodafone a Go és Red díjcsomagok mellett feltöltőkártyával csomagban is árulni fogja.