A világ negyven országából érkező mintegy 300 kutató részvételével hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) a lágymágneses anyagok tudósainak egyik legnagyobb nemzetközi eseménye, a Soft Magnetic Materials 21 Conference (SMM 21).
A kétévente megrendezett négynapos nemzetközi konferencia több mint harminc előadásán a lágymágneses anyagok kutatásával összefüggő legújabb tudományos eredményekről számolnak be a vezető kutatók és az ipari menedzserek - közölte az MTA.
Emellett kiállításon ismerkedhetnek meg a látogatók az első magyar műhold, a Masat-1 űrobjektum iránystabilitásához használt lágymágneses anyagokkal, valamint a több találmányi versenyt is megnyert Flux-Map örvényáramú anyagvizsgáló készülékkel - azaz "anyaglátó egérrel" -, amelynek szenzoranyagát az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban állították elő.
A könnyen mágnesezhető anyagok, az úgynevezett lágymágnesek megtalálhatók a környezetünkben lévő több eszközben, például a villanymotorokban, transzformátorokban, hűtőgépalkatrészekben és orvosi műszerekben. A nemzetközi konferenciának az 1983-as egri és az 1999-es balatonfüredi rendezvény után immár harmadszor ad otthont Magyarország.