Tech hvg.hu 2013. május. 31. 07:02

2013 (eddig) legkeresettebb okosmobiljai

A gyártók saját kommunikációja (és reményei) szerint természetesen az ő mobiljukra kíváncsi minden felhasználó. A Google keresési trendjeit nézve egyértelműen kideríthető, melyiküknek van igaza.

A Google Trends okostelefonos vonalából állított össze egy grafikont a Statista. Az alábbi képen jól látszik, hogy az iPhone 5 és a Samsung Galaxy S4 nem túl meglepő módon nagyjából fej-fej mellett haladnak. Mióta bejelentették a dél-koreai zászlóshajót, egyszer egyik, egyszer másik iránt magasabb az érdeklődés.

Érdekesebb viszont a második vonalba tartozó telefonok összehasonlítása. A tavalyi Galaxy S3 után például még mindig igen keresett (nyilván nem csak a leendő vásárlók, hanem a jelenlegi tulajok is keresnek információt a mobilról), olyannyira, hogy az utóbbi hetekben még növekedni is tudott az érdeklődés. Ez a telefon most a harmadik legkeresettebb.

Statista

A tavalyi Galaxy S3 érdekesebb, mint az idei HTC nagyágyú, a One. A tajvani készülék nagyjából az iPhone 4S szintjén mozog.

A grafikonba rajzolt legalsó, lila vonal azt jelzi, hogy a Nokia Lumia 920-ról alkotott kép egy kicsit torzított: bár mi is rendszeresen írunk a windowsos csúcsmobilról, a Microsoft és a Nokia pedig dollármilliárdokat fektet a marketingbe, a felhasználók a konkurens telefonokhoz képest alig-alig érdeklődnek a Lumiák iránt.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.