Egyre több légi utas visz táblagépet a fedélzetre. A trendben a légitársaságok is meglátták a lehetőséget: az utas által biztosított eszköz számukra nemcsak egy tartalommal célozható fedélzeti felületet jelent, hanem remek lehetőséget a spórolásra. Utasként pedig azt vehetjük észre, hogy egyre komolyabb szolgáltatást biztosítanak számunkra a levegőben a cégek, akik egyébként saját munkatársaikat is a tabletek használatára nevelik.
A már idézett amerikai felmérésben azt is megállapították, hogy a tabletek nagyobb, közel 30 százalékos arányt tesznek ki a gépeken az utasok által használt kütyükből, mint például a táblagépes szempontból 13 százalék körül álló vonatokon és buszokon. Mindez persze érthető is, a repülőutak rendszerint hosszabbak, mint a vonatozások - kényelmesebb a nagyobb képernyős eszköz használata. A légitársaságok pedig egyre inkább érdekeltek benne, hogy az utasnak adott csirkés szendvics-paradicsomlé kombón kívül a nála lévő tabletet is ellássák némi tartalommal.
A légitársaságoknak sokkal jobban megéri újszerűen, esetenként hardvermentesen biztosítani a fedélzeti szórakoztató rendszert, mint a klasszikus, széktámlákba épített verzióban. A magyarázat kézenfekvő: míg az utóbbi esetben ki kell építeni a teljes infrastruktúrát, az előbbi megoldással csak egy vezeték nélküli hálózaton kell továbbítani a jelet, az eszközt az utas biztosítja.
A The Wall Street Journal beszámolója jól tükrözi a különbségeket: egy szórakoztató rendszer kiépítése egyetlen repülőgépen 3 millió dollárból jön ki. Eközben az üzleti utaztatásra szakosodott francia OpenSkies légitársaság - a Lufthansa Systems által fejlesztett - BoardConnect iPad-alapú rendszerre repülőnként mindössze 250 ezer dollárt költött - úgy, hogy ebben a konkrét esetben ráadásul a cég biztosítja az utasoknak az iPadeket.
Az egyszeri költség mellett egyébként hosszabb távon is spórolnak a cégek - az OpenSkies mellett például a rendszer szintén bevezető Qantas is -, a táblagépek összsúlya ugyanis jóval kisebb, mint a hagyományos fedélzeti szórakoztató rendszerhez szükséges berendezéseké, ez pedig egyáltalán nem mellékes a repüléshez elhasznált üzemanyag-mennyiség szempontjából.
Infotainment: hollywoodi filmek és üvegaljú repülők
A Lufthansa nem csak továbbértékesíti a rendszert, saját repülőin is folyamatosan fejleszti a táblagépeken (is) használható fedélzeti szoftvereket. Az iPhone és iPad mellett androidos eszközökön és laptopon is elérhető my mediaworld nevű rendszer tesztelését a hetekben kezdték meg, egy müncheni bázisú Airbus A320 fedélzetén. (A D-AIPP jelzésű gépről van szó, érdemes figyelni, Európa több nagyvárosában is megfordul.) A mediaworldben a klasszikus tartalmak, azaz filmek, tévésorozatok, zenék és rádióadások mellett a kifejezetten a táblagépeken jól fogyasztható napilapok és magazinok is megjelentek.
Az egyre erősebb fedélzeti táblagépes jelenlétet látva fejlesztett az amerikai Delta is, ők azonban inkább az informálásra repültek rá. A cég Fly Delta iPades alkalmazásába bekerült Glass Bottom Jet, azaz üvegaljú repülő funkció egy máshol megszokottnál részletesebb térképes áttekintést nyújt az útról. Az utasok mindenféle tudnivalókat is elérhetnek az alkalmazásban, ami jelenthet az útvonalon lévő helyszínekről készült - közösségi szolgáltatásokból behúzott - fényképet, wikipédiás adatlapot vagy más információt.
A repülés során fontos adatok valós idejű, kényelmesebb elérését célozza a British Airways 5 millió fontos beruházása, mely során korábban a légiutas-kísérők és a földi személyzet, az elmúlt hetekben pedig a cég mind a 3600 pilótája kapott egy szolgálati iPadet. A táblagépen a BA munkatársai a repülőgéppel és a repüléssel kapcsolatos adatok mellett az utasokat érintő információkhoz is egyszerűen hozzáférhetnek, akár több évre visszamenőleg is.
A British táblagépes döntése nem egyedülálló az iparágban, többek között az American Airlines, a Qatar Airways, a WestJet és az Emirates is táblagépekkel látta el munkatársait - igaz, nem mindegyik cég döntött az Apple mellett.
Az utóbbi légitársaság például, tavaly decemberi bejelentése szerint Windows 8 rendszerű HP ElitePad 900 tableteket ad munkatársainak. Az első 100 táblát még januárban kiosztották, az idei év végére szeretnék elérni az ezres számot. Az Emirates saját Knowledge Driven Inflight Service (KIS) alkalmazásának első verziója 2004-re készült el, a légiutas-kísérők azóta követhetik vele nyomon az utasok korábbi repülései alapján készült ülőhelyválasztási vagy éppen evési preferenciáit, illetve megfelelő helyzetben felsőbb osztályra is áthelyezhetik őket.
Az American Airlines-nál pedig kicsibbel is beérik: a cég a tabletek helyett phableteket ad munkatársainak, a levegőben elsők közt kipróbált iPadek és Samsung Galaxy Tab gépek után az idei év közepéig 17 ezret osztanak ki cégen belül a Samsung 5,3 colos Note hibridjéből, azt próbálva, hogy mekkora az a méret, ami minél könnyebb és kisebb gép mellett megfelelő használhatóságot biztosít a stewardesseknek.