2012. december. 15. 16:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 15. 21:29 Tech

Nem bírta a terhelést az ország bűnügyi térképe

Egyelőre nehezen használható a bűnügyi térkép, amelyet a rendőrség honlapján tettek közzé. Megnyitni is nehéz a térképet tartalmazó menüpontot, ha pedig sikerül, az adatok nem mindig elérhetőek.

Papp Károly, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese pénteken jelentette be, hogy elkészült, és szombattól a rendőrség honlapján mindenki megnézheti az ország bűnügyi térképét. Ezen akár egy évre visszamenőlegesen is visszakereshető, hogy az adott helyen milyen bűncselekmény vagy bűncselekmények történtek.

A térképen nem a befejezett eljárások, hanem az elrendelt nyomozásokat lehet majd figyelemmel kísérni. A pénteki tájékoztatás szerint szombaton tesztüzem indult, és januártól tervezik a végleges üzembe helyezést.

Nemes Zoltán főkapitányi biztos a program bemutatásakor azt mondta, hogy a térkép társadalmi, valamint bűnmegelőzési szervezeteknek és az önkormányzatoknak is segítséget nyújt. A felhasználók országos, megyei, járási, települési szinten informálódhatnak, de akár arra az utcára is rákereshetnek, amelyben laknak.

A térkép azonban egyelőre nehezen használható, szombat délután nem voltak elérhetőek az adatok, és este is lassan működött a rendszer.

A rendőrség a police.hu oldalon határozottan és kategorikusan cáfolta, hogy szétesett volna a bűnügyi térkép, mint írták, "valójában a bűnügyi térkép technikai jellegéből adódóan sem tud szétesni, fogalmilag kizárt, amit a hvg.hu állít". 

Az ORFK közleménye szerint a rendőrség észlelte, hogy a honlapjának látogatottsága a bűnügyi térkép miatt megnövekedett, ezért egy nagy kapacitású szervert állított rendszerbe. Átmenetileg ez sem bírta a terhelést, így esetenként a bűnügyi térkép megnyitása és használata lassabb a szokásosnál.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?