Tech hvg.hu 2012. szeptember. 10. 07:45

Itthon is használható 4G lesz az iPhone 5-ben

A Wall Street Journal információi szerint bekerül a gyorsabb netezést biztosító 4G/LTE képesség az új, szerdán bemutatandó iPhone-ba.

A lap úgy tudja, hogy az új iPadban lévő megoldással szemben – amely csak az USA-ban és Kanadában használható – az Apple új mobiljába kerülő 4G/LTE támogatja majd a nemzetközi hálózatokat, így Európában, Magyarországon is kihasználható lesz a telefon gyorsabb mobilnetes képessége.

Korábbi lapértesülések szerint az Apple elleni perben vesztő Samsung is várja már a készülék megjelenését: a dél-koreai elektronikai óriás rögtön eljárást indít az Apple ellen, amint a cég piacra dobja az LTE-s iPhone-t. A Samsung a világ LTE szabadalmainak 12 százalékát birtokolja.
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.