Tech hvg.hu 2012. augusztus. 27. 09:00

Az Android-használók ötöde váltana iPhone-ra

Mára teljesen egyértelmű, hogy az okostelefont vásárlók legtöbbje androidos készüléket vesz. A készülékekkel kapcsolatos elégedettség azonban jóval alacsonyabb, mint a piacból szintén nagy szeletet magáénak tudó iPhone esetében.

A Robert W. Baird elemzőcég szakértője, William Power egy 2000 fős kutatást végzett az okosmobilos elégedettség témájában. Az eredmény szerint az iPhone-t használók 77 százaléka tervezi újra iPhone vásárlását (18 százalék még nem döntött, 5 százalék vált Androidra), míg az androidos felhasználók esetében mindössze 48 százalékos az elégedettek aránya. Az androidosok közel ötöde, 17 százalékuk tervezi iPhone vásárlását – írja a Tech Trader Daily.

A viszonylag magas androidos váltószám (és az alacsony elégedettség) mögött aligha találunk sok Samsung Galaxy S III mobilt, illetve hasonló modelleket. Bár erről nem szól a felmérés, de valószínűsíthetjük, hogy az Androiddal kifejezetten elégedetlen felhasználók főleg olcsóbb készülékek tulajdonosai.

A BlackBerry készülékek tulajdonosainál mindössze 2 százalék azok aránya, akik következő telefonként is BlackBerryt terveznek. Csak kicsit többen, a megkérdezettek 7 százalék mondta, hogy valószínűleg érdekelné egy Facebook phone – igaz, ezt elég nehéz eldönteni úgy, hogy a telefon egyelőre nem is létezik.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.