Kevesebb mint két év alatt jelentősen megugrott azon amerikaiak aránya, akik asztali gép és laptop helyett elsősorban iPadjüket használják.
Harmadik alkalommal végezte el iPad-használati szokásokat kutató tanulmányát a Business Insider. A 2242 ember megkérdezésével végzett felmérés eredménye szerint iPad 1 készülék kevés van a piacon, az iPad 2 és az új iPad viszont közel ugyanannyi felhasználó kezében van. Sokan valószínűleg a kettes modell megtartásával vettek új iPadet, legalábbis ezt sejteti, hogy a tavaly májusi adatokhoz képest idén júliusra 8.9 százalékkal emelkedett azok aránya, akiknél kettő is van a háztartásban az Apple táblagépéből.
A iPadek számának emelkedése mellett nőtt a használati idő is, sokaknál az asztali gép és a laptop rovására: a 2010 novemberi 29,1 százalék helyett idén júliusban már a megkérdezettek 46,7 százaléka, tehát közel fele mondta azt, hogy többet iPadezik, mint laptopozik.
A megkérdezettek 84,1 százaléka nem akarna sem Kindle Fire-t, sem Nexus 7 táblagépet, 69,8 százalékukat pedig egy iPad mini sem érdekelné.