Tech hvg.hu 2012. július. 24. 21:20

Betiltották a Samsung táblagépét Európában

Az Egyesült Királyság elutasítása után egy német bíróság helyt adott az Apple kérésének, és megtiltotta a Samsung Galaxy Tab 7.7 EU-béli forgalmazását.

Hiába kérte az Apple, nem állították le az Egyesült Királyságban a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását, sőt az ottani bíróság a Samsung nyilvános tisztázására is kötelezte az Apple-t. Németországban viszont tiltólistán volt a készülék, ahogy a kisebb társa, a Galaxy Tab 7.7 is. Az utóbbi táblagéppel kapcsolatban terjesztette most ki a tilitást a teljes Európai Unióra egy düsseldorfi bíróság - számolt be róla a FOSS Patents.
Egy hónappal ezelőtt az USA egyik bírósága a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását állította le az országban, de az Apple korábban szerette volna elgáncsolni a Samsung Galaxy S III amerikai eladásait is.

Az Apple és a Samsung között május végén indult be és néhány nap múlva (eredménytelenült) le is zárult a legfelsőbb szintű párbeszéd. Az egymás ellen indított szabadalmi eljárások ügyében tartott, bíróság által elrendelt megbeszéléseken a két cég vezérigazgatói, Tim Cook és Choi Gee-sung vettek részt. Az Apple többszöri dizájnlopással vádolja a Samsungot, a dél-koreai gyártó pedig vezeték nélküli technológiával kapcsolatos szabadalmainak megsértése miatt indított eljárást az Apple ellen.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.