Tech hvg.hu 2012. július. 19. 09:40

Az Apple köteles reklámozni a Samsungot

Újabb érdekes fordulat az Apple vs. Samsung táblagép-másolási ügyben: az Apple a bíróság döntése értelmében köteles több nyilvános fórumon is kihirdetni, hogy a Samsung nem másota az iPadet.

Az Egyesült Királyság egyik bírója nemrég mondta ki ítéletében, hogy a Samsung nem másolta az Apple iPadjét - majd indoklásában azt is hozzátette, hogy nem lehet őket összekeverni az iPaddel, ugyanis "nem annyira menők" ("They are not as cool"), mint az Apple tabletjei.

Az két cég közti táblagép-szabadalmi harc újabb fordulójaként a bíróság most arra kötelezte az Apple, hogy több újság mellett saját honlapján is tüntesse fel fél évig az azt elismerő szöveget, hogy a Samsung nem másolta az iPadet - írja a Bloomberg. Az Apple tehát gyakorlatilag reklámozni fogja a Samsungot, saját pénzéből vesz felületeket a Galaxy Tab egyediségének hirdetéséhez.
AP / Marcio Jose Sanchez
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.