Tech 2012. július. 06. 15:00

Ilyen is van már: cukorból nyomtatott érhálózat - videóval

Egyre gyakoribb, hogy egészségügyi célokra is bevetik a legújabb, 3D-s nyomtatótechnológiát, például ereket készítenek a segítségükkel.

Ma már a legkülönfélébb tárgyak kerülnek ki a 3D-s nyomtatók fúvókáiból, olykor már a fantasztikumok világát súrolva. Hiszen minek nevezhetnénk azt, hogy újabban akár szerves anyagok is érkezhetnek az ilyen printerekből, vagy hogy egy idős beteg már egyedi nyomtatott alsó állkapcsot is kaphatott. (További érdekes 3D-s nyomtatási projektekről ebben a cikkünkben olvashatnak.)

Nemrégiben a MIT és a Pennsylvaniai Egyetem kutatói érhálózat készítéséhez hívták segítségül a 3D-s nyomtatótechnológiát. Mindenekelőtt megtervezték a hálózatot, majd cukrot használva kiprinteltelték a vékony ereket. Ezután élő májsejteket tartalmazó géllel burkolták, majd mikor ez megszilárdult, kimosták belőle a cukrot. A következő lépésben élő szövetekkel vették körül az ereket, és vért, valamint tápanyagokat áramoltattak keresztül rajtuk. Most azt vizsgálják, életben maradnak-e a szövetek. Egyelőre persze szó sincs arról, hogy emberekben használnák a nyomtatott ereket – először kísérleti állatokba ültetnék.

A különleges projekthez a nyílt forráskódú RepRap nyomtatót használják, ami szabadon módosítható. A kutatócsoport úgy kívánja átalakítani a készüléket, hogy kifejezetten (mikro)biológiai célú nyomtatványok születhessenek.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.