2011. október. 12. 21:36 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 12. 21:45 Tech

Félmillióan már elküldhetik a számlálóbiztost

Átlépte a félmilliót az interneten adatot szolgáltató lakások száma, szerda délig összesen 510.475 lakcímről érkeztek be elektronikusan kitöltött népszámlálási kérdőívek a Központi Statisztikai Hivatalhoz (KSH); arányuk ezzel az összes háztartáson belül 11,6 százalékra emelkedett - közölte a KSH. Csütörtökig kérhetnek belépési kódot azok, akik még nem kaptak.

Továbbra is Budapesten a legmagasabb (17,8 százalék) azon lakások aránya, ahonnan interneten közöltek adatokat. A második helyen Győr-Moson-Sopron megye (13,5), a harmadikon Komárom-Esztergom megye (12,8), a negyedik helyen Fejér megye (12,7) szerepel.

A legalacsonyabb internetes adatszolgáltatási arány (7,2 százalék) Nógrád megyében tapasztalható, alig előzi meg ezt a térséget Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (7,3), valamint Somogy és Bács-Kiskun megye egyaránt 7,6-7,6 százalékkal. Ezek az adatok lényegében tükrözik az egyes megyék internetes ellátottságát is - írta a KSH.

Azok, akik a lakcímükre, tehát ott, ahol élnek, még nem kaptak online kitöltéshez szükséges azonosítókat, csütörtök 16 óráig kérhetnek internetes belépési kódot a kod@ksh.hu e-mail címre küldött levélben. A kérelmezőknek meg kell küldeniük pontos lakcímüket, megjelölve a települést, valamint a közterületet házszámmal vagy helyrajzi számmal, illetve társasházak esetében emelet és ajtószámmal és egy e-mail cím megadásával, amelyre a válaszlevelet küldhetik a kóddal.

Ezenkívül a KSH fogad kódkéréseket az eddigiekhez hasonlóan az ingyenes zöldszámokon, a 06-80-200-014-en és a 06-80-200-224-en. Az internetes bevallás lehetősége vasárnap éjfélkor ér véget, a népszámlálás azonban tovább folytatódik: papíralapú kérdőíven október 31-ig lehet válaszolni a kérdésekre.