Tech MTI 2011. szeptember. 16. 15:19

Már sejtik, hogyan alakultak ki a Tejútrendszer spirálkarjai

Kozmikus karambol során szerezte spirálkarjait a Tejútrendszer – vélik komputeres szimulációk alapján a Pittsburghi Egyetem kutatói.

Az általánosan elfogadott nézetek szerint a Tejútrendszer az elmúlt néhány millió évet viszonylag háborítatlanul töltötte, és jellegzetes spirálkarjai ennek során alakultak ki, ez azonban most megkérdőjeleződött – olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon. Amióta 2003-ban felfedezték a Sagittarius elliptikus törpegalaxist (Sag DEG), amely hetvenezer fényévnyire van a Földtől és sarki pályán kering a Tejútrendszer magja körül, a csillagászok próbálták összeegyeztetni e galaxis "törmelékét" azzal, amit a világegyetemben láttak. Infravörös távcsövek és szuperszámítógépek segítségével az asztronómusok létrehoztak egy új csillagtérképet: az megkülönbözteti a teljes Sag DEG pozícióját, szerkezetét, valamint hurokalakú pályája alakját, amely közel derékszöget zár be a Tejút síkjával. A törpegalaxis csillagjai mozgásából azt vezették le, hogy a Sag DEG a múltban kétszer ütközött össze a Tejútrendszerrel: a karambol 1,9 milliárd, valamint 0,9 milliárd évvel ezelőtt következett be.

"Senki sem modellezte viszont, hogy milyen hatást gyakoroltak ezek az ütközések a Tejútrendszerre" – hangsúlyozta Christopher W. Purcell, aki kollégáival most elvégezte a kérdéses komputeres szimulációt, és eredményeikről a Nature legutóbbi számában számoltak be részletesen. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy mindkét ütközés "instabilitást", a csillaghalmazok "sűrűségében" kialakuló ingadozást váltott ki a Tejútrendszer forgó "korongjában". A Tejútrendszer nem egyforma sebességgel forog – középpontja gyorsabban "pörög", peremterületei viszont lassabban. Ezek az instabil részek megnyúltak, majd "kiszakadtak" a korong "testéből", így alakultak ki a spirálkarok. A szimulációk azt is megmutatták, hogy az ütközéseknek köszönhetően alakultak ki a gyűrűszerű struktúrák a Tejútrendszer szélein. A második ütközés kevésbé "viselte meg" a Tejútat, mint az első, mivel addigra a törpegalaxis már elveszítette sötétanyag-tömege jelentős részét. A sötét anyag nélkül pedig, amely összetartotta a törpegalaxist, a Sag DEG csillagait szerteszét "rángatta" a Tejútrendszer óriási gravitációja.

NASA

"Napjainkban a szétszabdalt törpegalaxis csillagai hosszú láncokban keringenek a Tejútrendszer körül, miközben a sötétanyag-részecskéinek milliárdjai folyamatosan záporoznak a Földünkre is" – fejtette ki Purcell, hozzátéve, hogy kozmikus időben számolva hamarosan, mindössze tízmillió év múlva egy harmadik ütközésre is számíthat a Tejútrendszer.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 16. 06:30

Sötétszélcsend – mi a valódi oka, hogy Magyarországon volt Európa-szerte a legmagasabb a tőzsdei áramár?

Novemberben újra nagyot szólt az úgynevezett sötétszélcsend. Európa jelentős részén hirtelen kilőttek a másnapi tőzsdei áramárak, ilyenkor Magyarországon különösen nagy a drágulás. Az árrobbanás fő oka, hogy ilyenkor – napfény és szél híján – leáll Németország óriási megújulóerőmű-parkja. A szakértő szerint ilyenkor itthon szeretnek Németországra és a zöldpolitikára mutogatni, miközben igazából nálunk van a probléma, a mi régiónkban nincs elég kapacitás. A rossz hír az, hogy időről időre újra beáll a sötétszélcsend, és lesz miatta tőzsdei árrodeó, miközben a jelenség annál bonyolultabb, hogy el lehessen intézni egy sima németezéssel.