Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Sokan kerültek börtönbe a Napkirály idején, és sokakat a korabeli „államvédelmis”, a híres d’Artagnan, a muskétások kapitánya tartóztatott le. Közülük az egyik legismertebb áldozat Fouquet pénzügyminiszter volt, aki egyszerűen azért került bajba, mert szebb kastélyt építtetett, mint maga a pompakedvelő király.
Manapság sem ritka eset, e sorok írója is hallott már pesti legendákat arról, hogy a külföldi tulajdonos megérkezett a magyarországi leánycégéhez, egy raktárbázishoz, beparkolt a vállalati parkolóba szolid középkategóriás autójával, s ekkor meglátta saját raktárosát beülni az egyik legújabb sportkocsiba. Persze a raktárosnak nem sokáig maradt állása – az azonnal elrendelt revízió nyomban kiderítette néhány nagyobb értékű berendezés rejtélyes eltűnését.
Nem kellett sok fejszámolás a Napkirálynak, XIV. Lajosnak sem, hogy miből gazdagodhatott meg a pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet (ejtsd: ’fuké’). XIV. Lajost azonban nem annyira a közpénzek elherdálása érdekelte – ő maga később Fouquet-nál nagyságrendekkel több pénzt szórt el paloták építtetésére, udvartartására, valamint felesleges és véres háborúkra.
A király irigy
Más bosszantotta fel XIV. Lajost - a Die Zeit német lapban a napokban publikáló Volker Steinkampnak, a Duisburg-Essen-i Egyetem tanárának a véleménye ez, és ugyanezt írta A Napkirály című 1989-es könyvében Papp Imre is. Lajos egyszerűen féltékeny volt a saját miniszterére. Fouquet hatalma csúcsán ugyanis Franciaország egyik leggazdagabb embere is lett, amivel szívesen kérkedett. Ám mindezt a fiatal XIV. Lajos provokációnak tekintette Steinkamp szerint.
Hogy Fouquet mennyire rosszul ismerte a hatalmát akkoriban még éppen csak kiépítő fiatal királyt, azt Papp Imre világítja meg: a főpénzügyér ugyanis a különböző ellenzéki mozgalmak, az úgynevezett „Fronde”-ok, letörése után (azután, hogy bizonyította hűségét XIV. Lajoshoz) már-már arra várt, hogy ő lesz a Napkirály első minisztere. A pozíciót előzőleg Mazarin, az olasz származású bíboros töltötte be. XIV. Lajos azonban szakított elődjei politikájával, és fiatalkori tanítómestere, Mazarin 1661. márciusi halála után soha többé nem nevezett ki első minisztert. A király hatalmának kiterjesztését, az abszolutizmus kezdetét az az utasítása jelezte, hogy csak az általa személyesen jóváhagyott parancsok és döntések léphetnek életbe Franciaországban, miniszterei „még egy útlevelet sem” írhattak alá a király rendelkezése nélkül – idézi fel Papp. Az uralkodó joggal mondhatta hát: az állam én vagyok.
Az abszolutizmus kezdetei
Hogy az abszolutizmus vele is példát fog statuálni, 1661. augusztus 17-én még nem sejtette Fouquet. A pénzügyminiszter hatalmas ünnepséget rendezett ekkor a Párizstól 40 kilométerre lévő új kastélya, Vaux-le-Vicomte avatásakor. Ide várta a fiatal királyt, XIV. Lajost is. A híres mecénás, pénzember és pénzügyminiszter, aki saját vagyonát is kockáztatta korábban a Napkirály megmentéséért, óriásit tévedett, amikor Lajos pompakedvelését próbálta kiszolgálni. A Vaux-le-Vicomte-i kastély építésze egyébként a később világhírűvé lett Louis Le Vau volt, aki négy év alatt alkotta meg a pompás, helyenként katedrálisra emlékeztető barokk épületet.
Amikor a 22 éves király - kíséretében anyjával, Ausztriai Annával - meglátta a kastélyt, már kevésbé volt lelkes. Még inkább az arcára fagyott a mosoly, amikor meglátta a belső berendezést, a bútorokat és a többi díszítést. A nagy szalonban például Charles Le Brun festményét pillanthatta meg. És mindez még semmi: a kastély parkja valódi mestermű volt, amely évszázadokra meghatározta a parképítést Franciaországban és az egész világon. A tervező a zseniális Jacques Le Notre volt. És miért határozhatta meg a következő évszázadokban Le Notre a parképítést egész Európában? Mert hamarosan a Napkirály szolgálatába állt, Le Brun-nel és Le Vau-val együtt: mindannyian XIV. Lajos pompáját szolgálják majd, de ekkor Fouquet már börtönben fog ülni.
Döntő hiba
A főpénzügyér ugyanis nagy hibát követett el: sokkal szebb kastélyt építtetett, mint amilyenek akkoriban a királyi rezidenciák voltak. Csak szökőkútból több mint kétszáz volt a Vaux-le-Vicomte-i barokk komplexumban. Ezzel a régi Louvre vagy a vincennes-i királyi rezidenciák és az akkor még csak vadászkastélynak használt Fontainebleau vagy Versailles nem versenyezhettek. Fouquet kastélyának kupolatermében az avatáskor amúgy Francois Vatel, a kor leghíresebb szakácsmestere, 24 hegedűs kíséretében ötfogásos menüt tálalt fel, természetesen arany edényekben.
Az amfiteátrumban ezután színielőadás következett: a színészek vezetője – Moliére – kompániájával együtt lépett fel. A komédiaíró Fouquet megbízásából komponált előadást erre az alkalomra. (Egyébként Fouquet volt a mecénása Moliére-en kívül Corneille-nek, a Cid alkotójának és az állatmeséiről világhírűvé vált La Fontaine-nek is.)
XIV. Lajosban egyre forrt a harag: ahelyett, hogy élvezte volna a pompás előadást, egyre dühösebb lett: miként lehetséges, hogy egy alattvalója irányítja magára a figyelmet, a király pedig csak egy díszlet az előadáson? Még az sem vidította fel az uralkodót, hogy Fouquet nagylelkűen – és formálisan – a királyra hagyta a kastélyt.
A gyanú beigazolódik?
XIV. Lajos gyanakodni kezdett: a pénzügyminiszter tényleg nagyobb hatalomra törne, mint azt a jelenlegi pozíciója indokolná? Mindenesetre Fouquet sosem gondolta volna, hogy egy szürke beosztottja, Jean-Baptiste Colbert ezt a pletykát már korábban is terjesztette a királyi udvarban. Hamarosan ez a visszafogott, szürke ember váltja majd fel a nagyvonalú (és nagyzsebű) Fouquet-t a pénzügyi vezetés élén.
1661. augusztus 17-én XIV. Lajos egy ideig persze csak magában duzzogott, látva a parádét Fouquet-nál. Ám teljesen elvesztette a fejét a dühtől, amikor megpillantotta a kastélyban tett vizit során Louise de la Vallière portréját – írja Steinkamp. A kisasszony ugyanis XIV. Lajos szeretője volt ekkoriban, és Lajos valóban szerette is a fiatal lányt, akit feleségül is vett volna – Papp Imre szerint. Ám tanácsadói lebeszélték erről, és éppen ezért státuszához illő feleséget talált magának 1660-ban. A király felesége, Mária Terézia spanyol infánsnő nem is tudott eljönni a Fouquet-kastély avatására, mert terhesen feküdt az egyik szerényebb királyi kastélyban.
Azonnali letartóztatás - visszavonva
Amikor a kis képet meglátta a szeretőjéről, a Napkirály állítólag magán kívül volt, és máris kiadta a parancsot, hogy a kastély urát, Fouquet-t még az ünnepségek alatt tartóztassák le. Ezt az utasítást csak anyja, Ausztriai Anna tanácsára vonta vissza Steinkamp szerint. Mindenesetre Fouquet körül kezdett elfogyni a levegő: a hatalmas tűzijátékot még megtartották, és Vaux-le-Vicomte éjjel teljes pompájában csillogott, ám a királyi vendég hamarosan távozott. A hajnali órákban XIV. Lajos búcsút intett - nem a kastélynak, inkább építtetőjének, Fouquet-nak.
Három hét múlva ugyanis, szeptember 5-én, közvetlenül XIV. Lajosnál tett látogatása után – a király 23. születésnapján – letartóztatták Fouquet-t. Őrizetbe vételéről sem akárki gondoskodott: a muskétások legendás kapitánya, Charles d’Artagnan gróf fogta el a pénzügyminisztert.
D’Artagnan „vitézkedése”
Amikor a gróf megmutatta neki a király hírhedtté vált parancslevelét (lettre de cachet), Fouquet teljesen elképedt: „És én még azt hittem, hogy mindenki másnál jobban élvezem a király kegyeit!” (Az effajta lettre de cachet-k révén kerülte meg a bírósági eljárásokat XIV. Lajos – később sem volt ritka a parancslevéllel való letartóztatás.)
A Fouquet-t letartóztató d’Artagnan korántsem volt annyira ideális személyiség, mint az Dumas regényéből, A három testőrből kitűnik. Tulajdonképpen a kor államvédelmi tisztje volt, aki minden parancsot végrehajtott, amit a Napkirály kiadott. Akárcsak a néhai Mazarin bíboros vagy maga Fouquet is, d’Artagnan a királyi hatalmat támogatta a Fronde-ok, az ellenállási mozgalmak idején. Ekkor számos titkos küldetést teljesített az 1661 márciusában elhunyt Mazarin megbízásából. Később, amikor a királyi gárda hadnagyi rangját csak 80 ezer livre-ért vásárolhatta meg, nem mástól kapott kölcsön, mint egy Colbert nevű beosztott hivatalnoktól, Mazarin egyik pénzügyi ügyekben jártas bizalmasától.
D’Artagnan a letartóztatott Fouquet-t előbb Angers-ba vitte, majd a Vincennes-ben lévő erődben tartotta fogva. A Wikipedia szerint d’Artagnan hosszú évekig kísérte börtönről börtönre a bukott minisztert. A gróf nemcsak Fouquet-t tartóztatta le: Lauzun hercegét is ő vette őrizetbe XIV. Lajos megbízásából. Vagyis a legdiszkrétebb és legkínosabb ügyeket intézte a Napkirály udvarában a korabeli „államvédelmis”, az időközben a muskétások kapitány-hadnagyi rangra emelkedő főtisztje. (Az államvédelmis vagy „főávós” kifejezés nem is annyira túlzás d’Artagnan esetében, hiszen 1951-ben Péter Gábor a kommunista államvédelem vezetőjeként maga tartóztatta le a hivatalban lévő belügyminisztert, akit egyébként Kádár Jánosnak hívtak.)
Kirakatper és a kegyelmi jog kifordítása
Fouquet-t többé már nem engedték szabadon: 1664-ben kirakatpert is rendeztek ügyéből – hazaárulással párosuló sikkasztás az állami pénzekből: ez volt a vád –, amit tulajdonképpen ő nyert meg. A bukott miniszter ugyanis a tárgyaláson olyan megnyerően lépett fel, hogy egyrészt a közönség is a király ellen fordult, másrészt a bíróság sem ítélte szabadságvesztésre, hanem „csak” vagyonelkobzásra és örökös száműzetésre. Pedig a bíróság tagjait Colbert és XIV. Lajos igyekezett Fouquet ősellenségeiből összeállítani.
XIV. Lajos ekkor újabb eszközt vetett be, és ezzel az önkényuralom egyik jelképes áldozatává emelte Fouquet-t. Különleges kegyelmi jogával élt, méghozzá a francia történelemben szinte példátlan módon: nem kegyelmet adott, hanem súlyosbította az ítéletet – életfogytiglani várbörtönre.
Ezek után megint d’Artagnan kapott szerepet: száz muskétásával együtt Fouquet-t 1665 elején átkísérték Pignerol erődjébe, a Savoyai-Alpokba. Ám egy napon hatalmas vihar támadt, és egy villámcsapás nyomán felrobbant a lőporraktár az erődben. Számos áldozata volt a robbanásnak, amit egyvalaki túlélt: Fouquet, aki csak jóval később, 1680. március 23-án halt meg, 18 évi fogság után.
XIV. Lajos ekkorra már javában dolgoztatta Fouquet embereit: Le Vau, Le Notre és Le Brun már az 1660-as évektől kezdve a király új palotáját építik-szépítik Versailles-ban. Még 1664-ben a király nagy fogadást rendezett szeretője, Louise de la Vallière számára Versailles-ban. Az ünnepség sokak szerint emlékeztetett a három évvel korábbi, Vaux-le-Vicomte-ban megrendezett fesztiválra. Újabb érdekesség, hogy a versailles-i építkezések főfelügyelője Fouquet intrikáló beosztottja, Colbert lett.
Európa legnagyobb lótemetőjére bukkantak rá
