Értelmetlen, abszurd és gyilkos létesítményt húztak fel ötven évvel ezelőtt a „két Berlin” határán az NDK-s biztonsági erők. Itt bizonyosodott be a napnál is világosabban, hogy a kommunizmusban rosszabb élni, mint a kapitalizmusban, és a menekülőket csak fizikai akadállyal lehet megakadályozni a Nyugatra szökésben.

„Bármit is beszélnek ökrök és szamarak, a Fal még száz évig megmarad” – ezzel a Honecker-idézettel kezdődik a HVG Könyvek Falak... és ami mögöttük van című kiadványának Berlinről szóló fejezete.

Az idézet azóta is megunhatatlan: az NDK kommunista pártfőtitkárának „előrelátása” tényleg legendássá vált, hiszen Erich Honecker ezt 1989. október 7-én mondta – egy hónappal és két nappal a fal leomlása előtt.

A kegyelemdöfés

Az NDK-pártvezetői közül végül Günter Schabowski adta meg a kegyelemdöfést – mondhatnánk úgy is, hogy az utolsó pofont – a falnak, amikor az NDK-sok utazási szabadságáról kérdezte őt az olasz Ansa hírügynökség munkatársa, és elszólta magát 1989. november 9-én. Az utazási szabályok liberalizálásáról szólva, a tervezett rendelet hatálybalépésre vonatkozó kérdésre azt válaszolta Schabowski: „Ismereteim szerint azonnal… ööö… igen, haladék nélkül”. Bár ez a rendelet akkor még nem is létezett, az NDK állampolgárai még nem is utazhattak volna szabadon, ezrek indultak meg a határátkelőhelyek felé – szintén a HVG-kiadvány szerint –, és előbb a határsorompókat nyittatták fel, aztán elkezdték bontani a falat is.

Épül a fal - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!

AP

A fal bontása rendkívüli esemény volt, amiben mi, magyarok is nagy szerepet játszottunk: a magyar-osztrák határ korábbi megnyitásával gyakorlatilag megelőlegeztük az NDK-sok szabad utazási lehetőségét 1989-ben. Persze a fal történetének csak az utolsó pillanatai adnak okot némi nosztalgiára. Az abszurd építkezés ötven évvel ezelőtt kezdődött, és szintén egy NDK-s pártfőtitkár utalt rá először 1961 nyarán.

Néhány fontos dátum 1961-ből

Június 3-4.: Hruscsov szovjet miniszterelnök és Kennedy amerikai elnök találkozása Bécsben.

Július 8.: Hruscsov leállítja a szovjet csapatcsökkentéseket, emeli a katonai kiadásokat.

Július 25.: Kennedy bejelenti, hogy Nyugat-Berlint akár erőszakkal is megvédi.

Augusztus 7.: Hruscsov újból kilátásba helyezi, hogy akár különbékére is hajlandó az NDK-val, így megszüntetve a nyugati hatalmak megszállási jogát Nyugat-Berlinben.

Augusztus 13.: Az NDK kormánya bejelenti az „ellenőrzési rendszer” létesítését Berlin nyugati övezetének határán.

Forrás: Huszár Tibor: Kádár János életrajza, 2. kötet

Elszólás, nyomásgyakorlás vagy hazugság?

Ahogyan ezt a német Goethe Intézet mostanában felidézte, Walter Ulbricht 1961. június 15-én, egy újságírói kérdésre válaszolva tett említést egyáltalán egy fal felhúzásának lehetőségéről, pontosabban lehetetlenségéről. Ötven évvel ezelőtt azt mondta az akkori pártfőtitkár: „Senkinek nincs szándékában falat építeni”. Míg Erich Honecker egyszerűen rövidlátó volt 1989-ben, addig Ulbricht – ha nem elszólásról volt szó, márpedig ez kevéssé valószínű – feltehetően hazudott, vagy éppen Moszkvára akart nyomást gyakorolni. Ez utóbbi feltételezésről éppen a hvg.hu-nak adott az elmúlt hetekben nyilatkozatot Jens Schöne, a Stasi-akták kutatásáért felelős berlini kormányzati hivatal helyettes vezetője. (A Stasi a korabeli keletnémet kommunista állambiztonsági szolgálat volt.)

Éppen az NDK-s pártvezetés lehetett ugyanis az, akiknek immár tarthatatlanná vált 1961-ben a helyzete. Naponta ezer ember hagyta el az NDK-t 1961 elejétől kezdve, csakhamar kiürült volna Németország kommunista fele, ha Berlinben nyitva hagyják a határt. Addig is, nagyjából a „hosszú” ötvenes évek során, az NDK 1949-es alapításától 1961-ig több mint kétmillió ember hagyta el a kisebbik Németországot, a szovjet zónát, illetve az abból kialakított Német Demokratikus Köztársaságot.

A nyugatnémet gazdasági csoda kommunista ellenszere volt a fal

Ennek oka részben az emberek szabadságvágya, részben pedig a nyugat-németországi bőség, a Ludwig Erhard gazdasági miniszter nevéhez köthető ötvenes évekbeli „gazdasági csoda” volt. Ekkoriban alakult ki a szociális piacgazdaság fogalma is: az NSZK-ban úgy sikerült a lakosság általános életszínvonalát és a munkatermelékenységet emelni, hogy a szociális egyenlőtlenségek nem éleződtek ki, a szociális háló biztonságosan megtartotta a versenyszférából „kiesőket” is.

Az amúgy is gazdagabb Nyugat-Németország kirakatvárosa volt Nyugat-Berlin. Az NDK fennmaradását pedig mindeközben az veszélyeztette leginkább, hogy a gazdaságilag aktív, szakképzett lakosság hagyta el szinte pánikszerűen a szocialista államot. Ezt a folyamatot állította meg drasztikus és szinte középkori módszerrel 1961-ben az NDK pártvezetése, persze nyilvánvaló moszkvai támogatással a háta mögött. Augusztus 13-án, ötven évvel ezelőtt álltak neki a berlini fal építésének.

Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!

AP

Hruscsovnak, a Szovjetunió akkori első emberének a fal felhúzása azonban nem lehetett elemi érdeke, hiszen ő ekkor még a desztalinizációt akarta folytatni. 1961 őszén zajlott például a szovjet kommunista párt (SZKP) XXII. kongresszusa, amely a XX. kongresszus (1956) után folytatta a sztálini személyi kultusszal való leszámolást, és ekkor vitették ki például a Lenin-mauzóleumból Sztálin holttestét. Ugyanakkor Hruscsov ebben az időben kezdett egyre jobban elszakadni a valóságtól is: 1961 nyarán jelent meg – Huszár Tibor idézi ezt fel Kádár-életrajzában – az SZKP új programja, amely a halmozódó válságtünetek elemzése helyett azt prognosztizálta, hogy „a Szovjetunió mind az egy főre eső termelésben, mind az össztermelésben túlszárnyalja az Egyesült Államokat”. Sőt, ekkor jelent meg először az a tézis, hogy „20 éven belül – azaz 1980-ig – be kell fejezni a kommunista társadalom építését”.

Az egyik legszomorúbb történet

A berlini fal fennállásának 28 esztendejét, az 1961 és 1989 közötti időszakot a legújabbkori vérzivataros német történelem egyik legszomorúbb fejezetének minősítette a Goethe Intézet már idézett írása. A fal építéséről szóló rendelkezést az a Walter Ulbricht adta ki augusztus 12-éről 13-ára virradóra, aki pár héttel korábban tagadta a falnak még a lehetőségét is.

Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Honecker, az NDK egykori vezetője - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson!

AP

A keletnémet biztonsági erők 1961. augusztus 13-én lezárták Nyugat-Berlint, a Keletet Nyugattól előbb barikádokkal, árkokkal, szögesdróttal, majd fokozatosan fallal különítették el. Végül is egy 160 kilométer hosszú, teljesen értelmetlen, gyilkos építmény jött létre, ahol több mint száz embert öltek meg az NDK határőrei. Ma sem tudni pontosan, mennyit, a szélsőértékek 125 és 1245 áldozat, a szorzó tehát tízszeres. Sokan estek áldozatul az aknáknak, vagy éppen haltak bele a szökési kísérletbe. Volt olyan határátlépő, akit lelőttek a határőrök, aztán hagyták 50 percig szenvedni, elvérezni, és csak azután vitték el a holttestét. Az NDK-s katonák, határőrök tűzparancsot kaptak ugyanis, és akár még gyerekekre is lőhettek őrtornyaikból, megfigyelőpontjaikról.

Összességében – Norman Davies angol történészt idézve – megállapíthatjuk: „A Német Demokratikus Köztársaság volt a legtermészetellenesebb képződmény az összes népi demokrácia között. A merev ideológiai konformizmust és a szovjetek melletti makacs elkötelezettséget a Stasi, a félelmetes hírű titkosrendőrség biztosította. Az országot elsorvasztotta Berlin folyamatos megosztottsága, a csaknem negyven hadosztályni szovjet megszálló sereg és mindenekelőtt az állampolgárok folyamatos exodusa Nyugatra”. 1961 után Davies szerint a berlini fal „börtönketrecet csinált az NDK-ból, és a fal lett a kommunista elnyomás legkézzelfoghatóbb szimbóluma Európában”.