2010. december. 06. 12:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 06. 12:47 Tech

Ismét átalakult a Facebook

Ritkán múlik el úgy hónap, hogy a népszerű közösségi oldal üzemeltetői ne vezetnének be valamilyen kisebb, vagy nagyobb változást a rendszer szerkezetében. A jelenlegi átalakulás a felhasználókat ábrázoló fotókra és az életrajzi információkra helyezi a hangsúlyt.

A Yahoo! News értesülései szerint a közösségi oldal első embere, Mark Zuckerberg december 5-én, vasárnap jelentette be a legújabb változtatást. A 26 éves vezérigazgató a CBS televízió 60 Minutes című műsorában sietett megvédeni a közösségi oldal személyes adatkezelési gyakorlatát is, mondván „soha nem adjuk el a felhasználók adatait”.

„Az oldalon megjelenő hirdetők a felhasználók engedélye nélkül nem kaphatnak hozzáférést ezekhez az információkhoz” – magyarázta a Harvard egyetem egykori hallgatója. „Ez teljes mértékben ellenkezik a különböző alkalmazásokra vonatkozó adatvédelmi elveinkkel. Persze követtünk már el hibákat ezen a téren, azonban ez a téma olyasmi, amit rendkívül komolyan veszünk.”

A felhasználók profiloldalainak tetején az átalakulás után a legfrissebb fotók láthatóak, amelyen az adott felhasználót bejelölték ismerősei. Emellett a név alatt két sorban összefoglalva megjelennek a legfontosabb információk: a születési dátum, a munkahely, vagy iskola neve, ahol az illető tanul, illetve a felhasználó születési és jelenlegi tartózkodási helye is (igaz, utóbbi a beállításoktól függően látszik csupán).

„Az emberek imádják a fényképeket” – tette hozzá Zuckerberg. „A fényképek eredetileg nem képezték szerves részét a Facebooknak, de rájöttünk, hogy mennyire szeretik a felhasználók, ezért alakítottuk át így az oldal funkcionalitását.”

Josh Wiseman, a közösségi oldal egyik fejlesztője egy blogbejegyzésben azt írta, hogy legkésőbb jövő év elejére minden felhasználó számára elérhető lehet az új profilbeállítás. Az oldal tagja megjelölhetik legközelebbi barátaikat, külön csoportokat hozhatnak létre a különböző ismerősi köröknek is. Emellett nagyobb hangsúlyt kapnak a profiloldalon az adott felhasználót érdeklő filmek, zenészek, sportágak és hasonló témák. A közösségi oldal tagjai maguk is kérhetik az új profil bevezetését, ehhez a jobb felső sarokban lévő zöld gombot kell megnyomniuk ezen az oldalon.

Hirdetés