2010. november. 22. 19:14 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 22:46 Tech

Soha nem látott mértékű a diszkrimináció az interneten

Soha nem látott mértéket öltött az interneten szakértők szerint a hátrányosan megkülönböztető és sértő tartalmak mennyisége.

Ezzel szemben túlságosan kevés eszköz áll rendelkezésre a virtuális világban zajló gyűlöletkeltés feltartóztatására - értettek egyet emberi jogi és internetes szervezeteknek a Bécsben Modern idők, új hálózatok: fiatalok, gyűlölködés és a web 2.0 címmel megrendezett tanácskozáson résztvevő képviselői.

A többek között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) demokráciával és emberi jogokkal foglalkozó irodájának védnöksége alatt zajló kétnapos tanácskozáson aktivisták mellett olyan internetes óriások is részt vesznek, mint a Microsoft és a Facebook.

A világhálón rejlő veszélyek között említették a politikai vonatkozásúakat, az egyik résztvevő - a német jugendschutz.net - képviselője szerint csak az ő szervezete 1800 német nyelvű honlapot tart számon, amely szélsőjobboldali eszméket hirdet.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.