2010. október. 27. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 27. 12:51 Tech

Grafének: dél-koreai-magyar csúcstechnológia a rákkutatásban

Rákkutatással és az anyagtudomány legígéretesebb ágának tekintett grafénkutatásokkal foglalkozik majd az a két laboratórium, amelyek létrehozásáról megállapodást írt alá szerdán Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Min Dong-Pil, a felfedező kutatásokat támogató Koreai Alapkutatási Tanács elnöke.

A megállapodás értelmében a dél-koreai fél év alatt 132 millió forintot tesz hozzá két közös laboratórium létesítéséhez: az egyik az MTA Enzimológiai Intézetében, a másik pedig az MTA Műszaki és Fizikai Anyagtudományi Kutatóintézetében működik majd.

„Egy olyan együttműködésről van szó, amely jelentősen növeli a magyar kutatók lehetőségeit, esélyeit arra, hogy koreai partnereikkel együtt bekapcsolódjanak az adott területeken folyó uniós kutatásokba, és közös pályázatokat nyújtsanak be az EU kutatási keretprogramja keretében” – hangsúlyozta Pálinkás József.

Az MTA elnöke szerint a két ország kutatói igen jól kiegészíti egymást. Magyarország az alapkutatásokban, a felfedező kutatásokban változatlanul jelentős eredményeket ér el, Koreában viszont sokkal több a tapasztalat a tudományos eredmények hasznosításában.

A közös laboratórium ötlete még tavaly júniusban, a Koreai Alapkutatási Tanács elnökének budapesti látogatásakor vetődött fel. A szándéknyilatkozatot Pálinkás József 2009 októberében dél-koreai látogatása során írta alá, decemberben pedig a dél-koreai törvényhozás jóváhagyta a projekt megvalósításhoz szükséges költségeket.

„A januárjában kiírt pályázatra összesen kilenc jelentkezés érkezett, egy formai okokból érvénytelen volt. A bírálóbizottság négy pályázatot értékelt kiemelkedőnek, ezeket sorrend meghatározása nélkül támogatásra javasolta. A dél-koreai fél mind a négy pályázatot kiemelkedőnek találta, és úgy döntött, hogy a tervezett egy laboratórium helyett kettőt hoz létre Magyarországon” – ismertette az előzményeket Pálinkás József.

Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében létrehozandó laboratórium grafénkutatásokkal foglalkozik. „A grafén mindössze egyetlen atomvastagságú grafitréteg, amely a világ legjobb hő- és villamosenergia-vezető anyaga. A grafén forradalmasíthatja a hajlékony sík képernyők fejlesztését és esélyes a szilícium kiváltására az elektronikus áramkörben” – hangsúlyozta az akadémikus, emlékeztetve, hogy az idei fizikai Nobel-díjjal éppen a grafénkutatásokat ismertek el.

„A grafének kutatásában, illetve atomi méretű megmunkálása terén az MFA-ba már eddig is jelentős eredményeket értek el” – jegyezte meg az MTA elnöke.

Az Enzimológiai Intézet új laboratóriumában az úgynevezett rendezetlen fehérjék kutatása kezdődik meg. E fehérjék elváltozásai gyakran gyógyíthatatlan betegségek, például a rák, cukorbaj és idegrendszeri megbetegedések forrásai, kutatásuk hatékony gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet. A támogatást először egy évre adja a dél-koreai fél, de amennyiben a kutatások ígéretesnek bizonyulnak, további két éven át folyósítja az összeget.

Pálinkás József kitért arra is, hogy a dél-koreai fél a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, illetve a KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézete által javasolt kutatásokat is olyan ígéretesnek találta, hogy ezekre intézetenként évi 30 ezer dollárt (6 millió forintot) folyósít.

„Magfúziós kutatásoknál alkalmazandó diagnosztikai eszköz kifejlesztésére, illetve a központi idegrendszer kutatásával foglalkozó laboratórium létrehozására irányul a kezdeményezés. Az összeg elsősorban a mobilitást, a későbbi együttműködés részleteinek a kidolgozását szolgálja” – fogalmazott Pálinkás József.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.