Számos elképzelés született már a Föld szomszédságában keringő égitest kolonizálását illetően, most pedig a Washington State University és az Arizona State University (ASU) kutatója vázolt fel egy lehetséges forgatókönyvet. Dirk Schulze-Makuch és Paul Davies a Journal of Cosmology legfrissebb számában megjelent tanulmányában egy olyan küldetés részleteit írták le, amely 2035-ig valósulhat meg.

„Fontos hangsúlyozni, hogy nem öngyilkos küldetésről beszélünk” – írja a két tudós. „Az űrhajósok azzal a szándékkal érkeznének a Marsra, hogy ott éljék le további életüket, az első állandó emberi kolónia úttörőiként.”

Az első lépéseket a Spirithez hasonló robotok teszik meg

NASA

Az elképzelés a korábbi felfedezők által felállított modellt követi. „Nem sokban különbözik az ötlet attól, amikor az első fehér telepesek elérték Észak-Amerikát” – fogalmaz a kutató a Washington State University által kiadott közleményében. „Ők sem úgy indultak el, hogy szándékukban állt volna visszatérni.”

A kilencvenes években a Mars Society alapítója, Robert Zubrin rámutatott, hogy „a kolonizáció definíciója szerint egyirányú utazást jelent”. Ezt követően a szakértők körében intenzív vita kezdődött, hogy ezt miként lehetne a leghatékonyabban kivitelezni. Négy évvel ezelőtt a civil űrutazási kezdeményezések támogatására létrehozott X-Prize egyik alapítója, Peter Diamandis javasolta a „Mars Citizenship Program” létrehozását, amelybe önkéntes adományokból gyűjtenék a pénzt (10 000 dollártól egymillió dollárig lehet adakozni). A program lényege, hogy kiválasztanának száz önkéntest, akik közül kisorsolják, ki utazhat a vörös bolygón addigra robotok által létrehozott kolóniába.

Az állóvizet végül tavaly Davies egyik kollégája, a szintén az ASU-n tevékenykedő elméleti fizikus, Lawrence Krauss kavarta fel, aki újra felélesztette az egyirányú utazás lehetőségét. Az eddigi kalkulációk szerint ugyanis egy esetleges Mars-misszió legjelentősebb költségét az jelentené, hogy az űrhajósokat dolguk végeztével hazajuttassák a vörös bolygóról. Krauss szerint azonban az űrpionírok valószínűleg nem lennének kellően erősek a hazautazáshoz, a kozmikus sugárzás miatt.

„Bár kegyetlenül hangzik, az űrhajósok valószínűleg hasznosabban töltenék az idejüket, ha tovább dolgoznának a Marson, mint ha otthon halnának meg” – jelentette ki Krauss a New York Timesnak írta publicisztikájában.

Egy Mars-bázis látványterve – nincs visszaút?

AP

Schulze-Makuch és Davies szerint az élet a Marson nem lenne annyira zord az általuk kidolgozott modell esetén. Ennek első lépéseként a bolygóra küldött robotok ideális helyet keresnének a kolónia számára, figyelembe véve a természetes menedékek (például barlangok), illetve a víz (ami természetesen fagyott állapotban található a Mars felszínén), valamint ásványi anyagok és tápanyagok jelenlétét.

Az első egyirányú útra két űrhajó indulna el, összesen négy fő legénységgel. Az egyik űrhajós képzett orvos lenne, és mindegyiküket kiképeznék a szükséges tudományos és technológiai ismeretekre. Az első pionírok valószínűleg idősebbek lennének – a két kutató szerint túl a reproduktív életkoron –, mivel így kevésbé hatna rájuk a sugárzás, így több időt tölthetnének a Marson.

A barlangokat alapul véve idővel egyre nagyobb helyet lehetne meghódítani a Marson. A barlangokra elsősorban azért van szükség, hogy a pionírokat megvédje a sugárzástól.

„Az első emberi küldetés után néhány évtizeddel már akár 150-en is élhetnek a bolygón, ez a létszám pedig már kellően változatos genetikai állományt biztosíthat egy hosszú távú benépesítési programhoz” – írják a kutatók. „Az újonnan érkező földiek és a géntechnológia segítségével tovább lehetne színesíteni a génállományt, valamint a telepesek egészségi állapotát és várható élettartamát is növelni lehetne.”

Schulze-Makuch és Davies szerint a Marson fenntartott kolónia hosszú távú kutatási bázisként is szolgálhat a vörös bolygó feltérképezésére, emellett afféle kozmikus „biztosításként” is funkcionálna, ha egy aszteroida vagy egy eddig ismeretlen vírus fenyegetné a Föld lakosságát. A kutatók szerint a Mars-bázis ugródeszkaként is szolgálhatna a Naprendszer külső részének robotok vagy emberek által végzett feltérképezésére.

A két tudós nem ment bele az egyirányú utazás logisztikájának és anyagi hátterének részletezésébe, de arra rámutattak, hogy a NASA-nak szüksége lesz az új típusú rakétákra és a robotok képességeire, hogy a vörös bolygót elérhető célpontnak lehessen tekinteni.

„Becsléseink szerint két évtizeden belül elképzelhető egy robotok által létrehozott és működtetett bázis felépítése” – írják a kutatók. „A gépeket pedig rövidesen követhetné az első emberi kontingens. Ennek legfőbb gátja a legtöbb nemzet űrprogramját jellemző szűk látókör, amely politikai és kulturális értelemben is jelen van.”