2010. szeptember. 24. 10:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 24. 10:20 Tech

Csütörtök este szinte teljesen leállt a Facebook

Technikai hiba miatt nem, vagy csak rendkívül lassan lehetett belépni a világ legnépszerűbb internetes közösségi portáljának számító Facebookra, amelynek eddigi történetében ez volt a legnagyobb leállás.

A történtek miatt két és fél órára szinte teljesen leállt a rendszer csütörtökön este, a honlap közel 500 milliós tagságát érintve. A Facebook szerint egy szoftverhiba vezetett az adatbázisok meghibásodásához, emiatt le kellett állítani az egész oldalt, hogy megállítsák az adatbázisok felé irányuló forgalmat. A szolgáltatást sikerült helyreállítani, bár a felhasználók még egy ideig füstölögtek a hiba miatt.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.