2010. szeptember. 02. 00:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 02. 00:30 Tech

Babával startol ma a legolcsóbb űrrakéta

Saját kezűleg barkácsolt űrrakétáját készül tesztelni két leleményes dán csütörtökön Bornholm szigetén.

A kilenc méter hosszúságú, Tycho Brahe XV. századi dán csillagászról elnevezett űrrepülőt - fedélzetén egy hetven kilogrammos asztronauta-babával - Peter Madsen és társa, Kristian von Bengston reményei szerint harminc kilométeres magasságba fogják kilőni. A rakéta ejtőernyők segítségével a Balti-tengerbe zuhan majd.

Madsen és von Bengston - mindketten űrhajózási szakemberek - meg vannak győződve vállalkozásuk sikeréről. Elképzelésük szerint négy éven belül lehetővé válik, hogy rakétájukkal embereket küldjenek az űrbe, először azonban mindent tesztelniük kell. "Előfordulhat, hogy a rakéta most bukfenceket vet és a levegőben felrobban" - fejtette ki Madsen.
 
A rakétát és a kilövőállványt kedden indították el a koppenhágai kikötőből a Bornholm szigetén lévő Nexo városába. Kristian von Bengston szerint a rakéta elkészítésére 300 ezer koronát (11,4 millió forint) fordítottak. "Annyiba kerül, mint egy jobb autó Dániában, vagy pedig egy NASA-űrrepülő ajtókilincse" - viccelődött von Bengston.

Míg az Egyesült Államok, Oroszország vagy Kína titkos helyein a mérnökök azon okoskodnak, hogy minél rafináltabb megoldásokat találjanak a Marson vagy a Holdon jelentkező esetleges problémák megoldására, Madsen és von Bengston a legegyszerűbb anyagokhoz nyúlt rakétája kivitelezésekor.

Az 1,6 tonnás rakéta "hőpajzsa" nyolc réteg parafából készült, amelyet a tervezők egy szőnyegboltban szereztek be. A szelepek elfagyása ellen egy egyszerű - 79 koronás (háromezer forint) - hajszárítót építettek be űrhajójukba. A csavarok, amelyek az egész gépet összetartják, többnyire építőanyag-áruházakból származnak.

"Tudjuk, hogy a NASA-nál azt gondolják rólunk, hiányzik egy kerekünk. Ez kétségkívül a valaha készített legegyszerűbb űrrakéta. A leghétköznapibb anyagokat használtuk. Ez egyelőre csak egy kísérlet" - fejtette ki von Bengston. Az időjárás szeszélyeitől függ, hogy a csütörtökre tervezett kilövési kísérlet sikeres lesz-e, illetve hogy egyáltalán elindítják-e a rakétát. A két leleményes dán szakembernek szeptember 17-ig van ideje, hogy tizenöt munkatársa segítségével végrehajtsa a kilövést.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.