Tech techline.hu 2010. július. 20. 05:00

Nyerjen egy Adobe Photoshop Lightroom 3 szoftvert!

A dolog persze nem csak a fotóson múlik, fontos a jó smink, a megfelelő körülmények (fények, környezet stb.).

A dolog persze nem csak a fotóson múlik, fontos a jó smink, a megfelelő körülmények (fények, környezet stb.). Ám ha egy fotó nem úgy sikerült, ahogy azt fejben elképzeltük, nem kell elkeseredni, hiszen manapság rengeteg szoftver áll rendelkezésre, hogy retusáljuk képeinket.
A nemrég nálunk is bemutatott Adobe Photoshop Lightroom 3 az egyik ilyen, professzionális alkalmazás, amelyet számos profi is használ képei katalogizálására és a retusálási munkák elvégzésére, hiszen ezekhez nem feltétlenül szükséges maga a „nagy” Photoshop, ha a Lightroomhoz hasonló szoftverrel rendelkezünk.
Olvasóink most az Adobe fotós szoftverének legújabb, 3-as verzióját nyerhetik meg, úgymond néhány kattintással.

A feladat: a Lightroom korábbi vagy a legújabb 3-as verzióját (illetve próbaverzióját) használva kell egy családi, baráti körben készült portréfotót retusálni, méghozzá ha lehet, olyan szintre, ami akár egy magazin címlapján is megállná a helyét. A fotó készülhet a Balaton partján, otthon, munkahelyen, bárhol. A lényeg, hogy portréfotó legyen, vagyis a teljes alakos képek akkor is kihullnak a rostán, ha amúgy a modell rendkívül csinos volt fürdőruhában… :)
A portréfotózáshoz számtalan remek tutorial anyagot találunk az interneten (például itt, de akár a Google segítségével is találunk számtalan ötletet). Játékunkhoz nem kell profi fényképezőgép, szinte bármilyen középkategóriás digitális fényképezőgép megteszi (ráadásul portrémód a legtöbb készülékben van már, a megfelelő beállítások megkönnyítéséért).

A lényeg az, hogy az elkészült fotót a Lightroomban kell retusálni, kihasználva a szoftver különleges eszköztárát, például a bőrhibák eltüntetésére (spot removal), a bőr tónusának, finomságának alakítására (softening skin), az esetleges vörös szem effektus megszüntetésére (red eye correction), vagy például a fogak fehérítésére (teeth withening).
De változtatható utólag az expozíció, a színvilág stb. Akár fekete-fehér vagy éppen szépia színekre is válthatnak olvasóink, a lényeg: a végeredmény legyen szinte tökéletes és készüljön a Lightroomban. Ha valakinek nincs korábbi verziója, akkor a legújabb Lightroom 3 próbaváltozata innen tölthető le ingyen. Ez 30 napig használható, vagyis a nyereményjáték idejére teljes funkcionalítással rendelkezésre áll a munkához.

A nyertesnek egyébként le sem kell majd törölnie a próbaverziós szoftvert, hiszen a dobozos nyeremény sorozatszámával simán használható tovább a már telepített trial. Szóval, ha nem akarunk uninstallt futtatni, érdemes a győzelemre koncentrálni! :)

Néhány tanács
Kiindulási pontnak eláruljuk, hogy a Ligthroom 3-ban a Develop részben találhatók a retusálási eszközök. A bőr finomságát, a fogak fehérségét, a kép részleteinek világosítását, sötétítését stb. az Adjustment Bursh ecsetre kattintva, majd a legördülő panelen az Effect részben a megfelelő effekt kiválasztásával tudjuk elvégezni. A vörös szem effektus, vagy a bőrhibák eltávolítására külön ikont találunk (spot removal és red eye correction).

A jobb oldali panelen egyébként a fotó szinte minden jellemzője megváltoztatható, az expozíciótól, a telítettségen át az élességig. Érdemes kísérletezni (lustábbak használhatják a Presets sablonokat a bal oldali panelből…).

Megpróbálunk egy rövidke tutorial videóval is segíteni a kezdő lépésekben (inkább csak a funkciók bemutatása végett). Ezen ugyan a Maces Lightroom látható, de a windowsos verzióban is minden pont így működik.

Néhány szabály
A képeken értelemszerűen olyan személynek kell szerepelnie, aki vállalja, hogy a nyertes produkció megjelenik a Techline.hu oldalán. Beküldéskor szükség van az eredeti fotóra és persze a retusált változatra is.

Nem határozunk meg sem nemet, sem kort, sem egyebet. Lehet mókás, drámai stb. a portré hangulata. Sőt, a nagyi, a gyerek vagy a haverok helyett akár a házi kedvenc is szerepelhet rajta. Mindenben szabad kezet adunk, kivéve a retusálásra használatos szoftverben: annak bizony a Lightroomnak kell lennie (teljes vagy trial, javasolt a 3-as, de a korábbi verziókat is lehet használni).

A pályaműveket a techlinejatek@gmail.com címre várjuk (név és telefonszám kíséretében), a beküldési határidő 2010. augusztus 16.

A HVG tech portálja, a Techline.hu és az Adobe információs portálja, a kreativfolio.hu közös
játékának részletes játékszabályzata innen tölthető le, PDF formátumban.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.