Az amerikai író ugyanis a saját bőrén tapasztalta meg, amiről tulajdonképpen a könyve szól, vagyis hogy a legújabb technológiai vívmányok egyszerűen megfosztanak minket a mély gondolkodás képességétől. A mindennapjaink szerves részévét képező internet például folyamatosan eltereli a figyelmünket, és nem engedi, hogy hosszabb ideig egyetlen dologra összpontosítsunk.

„Képtelen voltam rendesen koncentrálni, ezért letöröltem facebookos és twitteres oldalaimat, radikálisan csökkentettem e-mailes fiókom ellenőrzését" – mondta az író a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Közlése szerint az internet nélküli első hetek után újra képes volt a munkájára összpontosítani.

Carr már 2008-ban írt egy cikket arról, vajon a "Google ostobává tesz-e minket", majd úgy döntött, hogy alaposabban is beleássa magát a témába. Így született meg a könyv ötlete, amely az olvasás történetének áttekintése mellett azt is vizsgálja, hogy az egymást követő kommunikációs technikák miként befolyásolják agyunk működését. Vagyis hogy a beszédközpontú társadalmak miként mozdultak el a nyomtatott szavak, majd az internet irányában, illetve hogy az agyunk miként alkalmazkodott az új információforrásokhoz.

Meggyőződése, hogy mivel internetezés közben állandóan a szövegek, képek, videók, zenék és linkek áradatával találjuk szembe magunkat, amelyet folyamatosan megszakítanak a beérkező e-mailek, Facebook- és Twitter-bejegyzések, agyunk egyszerűen átáll a felszínes olvasásra, a böngészésre és az információelemzésre. Mindezek eredményeképpen persze jelentősen javul döntéshozatali képességünk (különösen ha vizuális ingerekkel találkozunk), ellenben egyre kevesebbet olvasunk könyveket vagy hosszabb cikkeket, amelyek elősegíthetnék az összpontosítást, az elmélyedést és a visszaemlékezést. "Egyre inkább olyanokká válunk, mint a könyvtárosok, akik a gyors információkeresésre, az +aranyrögök+ kiválogatására szakosodnak, nem pedig tudósokká, akik nemcsak alaposan megemésztik, hanem értelmezik is az új ismereteket. A koncentráció hiánya ráadásul még a hosszú távú memóriánkra is rossz hatással van, ami pedig a zavartság, a bizonytalanság érzetét kelti bennünk" – magyarázta.

Carr egy kézzelfogható példával érzékeltette a könyvolvasás és az internetezés különbségét. Tegyük fel, hogy a rövid távú memória olyan, mint egy gyűszű, a hosszú távú pedig mint egy fürdőkád. Mikor olvasunk, akkor a folydogáló csapon keresztül egymásra épülő gyűszűnyi információkkal töltjük fel a kádat. Ezzel ellentétben az interneten állandóan csobogó, gyorsan folyó csapok vannak, amelyekből az agyunk igyekszik minél több különböző információmorzsát kiszűrni, ám azokat csak nehezen vagy egyáltalán nem tudja egymáshoz kapcsolni, és így a későbbiekben felidézni sem.

"Elveszítünk egy egész sor olyan mentális képességet, amely folyamatos összpontosítást igényel, nem pedig a figyelem széttagolását. Az internet ugyanis sem időt, sem teret nem enged az elmélkedésnek, a belső elmélyülésnek és a mérlegelésnek - fejtette ki az író. - Évszázadokon keresztül a könyvek feleltek a koncentrációs képesség fenntartásáért, ám az olyan eszközök megjelenésével, mint az Amazon Kindle e-olvasója vagy az Apple iPadje, valószínűleg a könyvek is meg fognak változni".

"Az új olvasási technikák pedig mindig új írási eljárásokat és módszereket gerjesztenek" – fűzte hozzá Carr, előrevetítve, hogy egy olyan társadalomban, ahol az emberek figyelme szinte teljesen szétesik, az íróknak is le kell majd mondaniuk a hosszú, lankadatlan összpontosítást feltételező fejtegetésekről, és arra lesz szükség, hogy tömören fogalmazzák meg mondanivalójukat.

Mindenesetre az író azt javasolja azoknak, akik már érzik az internet agybomlasztó hatását, hogy lassítsanak le, kapcsolják ki a gépüket, és gyakorolják az elmélkedés, a visszaemlékezés és az elmélyedés képességét. "Az agytudomány már egyértelműen megállapította, hogy ha nem tartjuk karban bizonyos kognitív képességeinket, akkor el fogjuk veszíteni őket" – figyelmeztetett a szerző.