TEDxDanubia: a jezsuiták mentik meg a világot?
Szerdán debütált Magyarországon a világ legnagyobb tudományos és társadalmi agytrösztjeit tömörítő TED konferenciasorozat honi változata, a TEDx Danubia. Kicsi volt, kicsit savanyú, de a miénk.
A helyszínről |
Érdekli, mit mondtunk a helyszínről? Olvasson vissza, mit írtunk percről percre a Twitteren! |
Az előadások között gyakran egyórás szünetek vannak, laptopot pedig nem is lehet behozni a TEDxre, a szervezők elmondása szerint azért, hogy az emberek végre egymással foglalkozzanak, ne egy képernyő előtt üljenek akkor is. Amennyire ez hihetetlennek tűnik az Uránián kívül, annyira működött belül. Voltaképpen még az sem volt zavaró, hogy a huszonhét előadásból hét vetítés volt (korábbi, angol nyelvű TED-anyag, amit a résztvevők közül sokan láttak is már), a TEDx-licensznek ugyanis részét képezi az, hogy az élő eladások mellett szükség van "hivatalos" TED-anyagokra is.
Persze arra a szervezők nem számíthattak - legalábbis a vetítéseket sűrítő délelőtti szakaszban volt ez így - , hogy akármennyire is igyekeznek a magyar résztvevők, mégis áthidalhatatlan lesz a szakadék köztük és a világhírességek válogatott vetített anyagai között. Ahogyan Kiss Paszkál szociálpszichológus is elmondja: jó előadó és jó közönség kell a sikerhez. Azt, hogy jó közönség voltunk-e, majd eldöntjük magunkban, az előadók viszont nem minden esetben voltak képesek megragadni az érdeklődők figyelmét.
Mányai Csaba, az esemény vendéglátója sűrű és nehezen feldolgozható tudásbázisról beszél, és igaza van. Ez lenne a TED-előadások célja, s ezt teljesíti ki például a videónkban is látható Bjarke Ingels koppenhágai építész. Mégis, nem minden külföldi anyag a szellemi tőke netovábbja: amikor Juan Enriquez a gazdasági válság hatásairól vagy Prof. Martin Seligman sokszor Csíkszentmihályira hivatkozva a pozitív pszichológiáról és a boldogság lényegéről beszél, sokan feszengeni kezdünk, érezve, hogy nagyon erőszakosan próbálnak valamit (a semmit?) letolni a torkunkon.
Kiss Ulrich atya © TEDxDanubia |
A TEDx külföldi előadói ugyanis amilyen nagy nevek, annyira értetlenül ülünk előttük: Dr. Rachel Armstrong szomorú bár, de haknizik. Bármilyen érdekes témáról (a kvázi élőlényként viselkedő építészeti alapanyagokról) beszél, jólnevelt robotként darálja le tizennyolc percét.
Nála csak az a Michel de Kemmeter a rosszabb, aki a hármas könyveléssel kapcsolatos előadásával a legtöbb látogatóban beindítja a bullshit-riasztót. Már csak a "válságmenedzsment" vagy a "cégben az ember is fontos" feliratú táblákat kéne a bullshit bingo játék keretén belül felemelnünk. Jólneveltek vagyunk, nem tesszük meg.
Az élet Mihály Györggyel kezdődött, aki ugyan nem jó előadó és ijesztő fanatizmussal beszél szerelméről, a passzív házról, mégis megugorja a lécet, méghozzá igen magasan. A témát ugyanis szeretni kell és vele kell élni, akkor lesz hiteles az előadás: Mihály György kukányi lopott szemetet válogattat önkéntesekkel az Uránia mozi színpadán. A csípőspaprikát is kidobjuk? Persze, de azt a másik nejlonba tegyétek. A közönség fuldoklik a nevetéstől és a hitetlenkedéstől, itt kezdjük el érezni, hogy még történhet valami.
© flickr.com |
Ha a TEDxDanubia gyengébben kezdett, egyre ível felfelé, a Más Nézőpont előadásszakasszal pedig magasan tarol, az előadók értenek témájukhoz, mániákusan magyaráznak, fel-alá kelnek, sokszor rázzuk a fejünket - és őket jegyezzük meg a leginkább az egész napból.
A koronát az eseményre Kiss Ulrich SJ. jezsuita atya teszi fel, aki a kudarcról és a sikerről olyan emberien és szórakoztatóan beszél, hogy sokan körbenézünk és egymásra bólintunk: ha vele nyitottunk volna reggel, késő délutánig kávéra se lett volna szükség. És ha ez az ember úgy prédikál, ahogy most halljuk, akkor holnaptól templomba fogunk járni. Ahelyett, hogy YouTube-ot néznénk.