Öt éven belül hűtőpultba kerülhet a mesterséges hús
Holland kutatók sikerrel állítottak elő mesterséges sertéshúst. Reményeik szerint a prototípusként elkészített, vizenyős húsból akár még steaket is lehetne majd sütni, csak arra kell rájönniük, hogy miként lesz a szövettenyészetnek igazán természetes állaga - írja a Telegraph.
Mark Post, az Eindhoveni Egyetem professzora, a kutatás vezetője azt nyilatkozta a The Sunday Timesnak, hogy kísérletük végterméke izomszövet, de még távolról sem tökéletes. Rá kell jönniük ugyanis, hogyan lehet úgy "megdolgozni" az izomszövetet, hogy olyan állaga és íze legyen, mintha igazi sertésből származna. Maga a hús, folytatta a professzor, környezetbarát és ugyanakkor az állati szenvedést is csökkenti. Ha a mesterséges hús olyan ízű, szagú, színű és állagú, mint az eredeti, akkor az emberek garantáltan meg fogják vásárolni. Egy állatból kinyert mennyiségből ugyanis annyit lehet készíteni, mint amennyit egymillió sertés levágásából lehetne.
Környezetbarát a mesterséges hús |
Bolygónkon a hús- és tejárufogyasztás megkétszereződik 2050-re, a haszonállatok által kibocsátott metán pedig jelenleg a a világ üvegházgázainak 18 százalékát teszi ki. A laboratóriumban előállított mesterséges hús jelentősen csökkentheti a környezetre káros gázok emisszióját. |
Az Eindhoveni Egyetem hírére kedvező válaszok érkeztek a vegetáriánus és állatvédelmi egyesületektől, a PETA képviselője például azt nyilatkozta, hogy nincs bajuk a mesterséges hússal, ugyanis az nem halott állatból származik. A témában megkérdezett Vegetarian Society azonban szkeptikus: véleményük szerint kérdéses, hogyan lehet garantálni azt, hogy a boltban kapható mesterséges hús tényleg mesterséges, valamint vélhetően az emberek bizalmát sem lesz könnyű elnyerni.