2009. november. 18. 16:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 18. 16:36 Tech

DARPA: nem baj, ha sérült az agy, lefagyasztjuk

Gyógyászati hűtőberendezésen dolgozik a Pentagon védelmi fejlesztéseiért felelős kutatóintézmény, a DARPA. A készülékkel súlyos koponya-agy sérüléseket (TBI) kezelnének, ugyanis ha egy trauma után lehűtjük az agyat, megóvhatjuk a sérüléstől az agy kognitív és motorikus működésért felelős központjait, írja a Wired.


A DARPA által támogatott tanulmányokból kiderül, hogy a TBI-sérülések során nem csupán a koponyát, illetve az agyat érintő sérülések mellett az a "szuperszonikus hanghullám" is károsíthatja szerveinket, ami a sérülés mellett alakul ki - például egy robbanás hatására. Ennek hatására roncsolódnak és torzulnak az agysejtek, szövetek és véredények, az ezt követő időszakban pedig megváltoznak az agyi folyamatok is - a szimptómák azonban sokszor egészen addig nem jelentkeznek a katonáknál, míg a csapatok vissza nem érkeznek a harctérről.

A káros folyamatok a sérülések elszenvedése után körülbelül másfél órával indulnak be, vélik a DARPA kutatói, visszafordítani őket pedig kifejezetten nehéz. Ezért kifejezetten hasznosnak bizonyulhat egy gyorsfagyasztási megoldás egy hordozható agyhűtő segítségével. Ezzel a katonák nem csupán túlélhetik a sérülést, hanem esélyt is kaphatnak arra, hogy teljesen felépülhetnek belőle. Problémát jelenthet azonban az, hogy az agy hűtése egyes esetekben ronthat a traumatikus állapoton, illetve mivel két agy nem hasonlít egymásra, ezért a hűtés ideális hőmérséklete emberenként és sebesülésenként is változik.

A DARPA most egy olyan prototípust akar készíttetni, amiben egy belső hőmérséklet-kalibráló megoldással tudnánk optimálisra állítani az agy hűtési hőmérsékletét, lelassítva annak újramelegedését. A hordozható "agyfagyasztó" a cilvil lakosságnak is kifejezetten hasznos lehet, mert Amerikában a TBI-sérülések legalább olyan gyakorisággal fordulnak elő, mint a szívproblémák, írja a Wired.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.