2009. november. 05. 17:28
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2009. november. 05. 16:47
Tech
Tilos a testi fenyítés az internetfüggőkkel szemben, mondja Kína
A kínai egészségügyi minisztérium megtiltotta az internetfüggőkkel szemben a testi fenyítés használatát - a döntés hónapokkal azután született, hogy egy 15 éves internetfüggőt az elvonótáborban a gondozói vertek halálra.
A kínai szülők országszerte több mint kétszáz szervezethez fordulhatnak, ha gyermekük függőségét kezeltetni szeretnék. Számtalan intézetben katonai fegyelem és szemlélet uralkodik, a betegek a számítógép előtt töltött órák helyett fizikai kiképzésen és különböző extrém "terápián" esnek át.
A minisztérium honlapján olvasható közlemény szerint az internet helytelen használatával szembeni fellépésnél szigorúan tilos a személyes szabadság megsértése és a testi fenyítés alkalmazása. Az egészségügyi tárca idén júniusban már betiltotta a sokkterápia használatát, miután kétségek merültek fel az eljárás biztonságával, illetve hatékonyságával kapcsolatban.
Augusztus elején a 15 éves Teng Szen-san halála - akit a Kuanghszi Csuang autonóm terület közigazgatási központjában található rehabilitációs intézetben vertek halálra -, valamint hetekkel később egy szecsuani internet-elvonótáborban életveszélyesen megvert 14 éves fiú esete nagy port kavart a kínai médiában.
Az egészségtelen internethasználat elleni legújabb irányelvek szerint a káros szenvedélyről való leszoktatás nem az internet kikényszerített tilalmával, hanem a világháló helyes használatának bemutatásával érhető el. Kínában a világhálót használó 100 millió tizenéves több mint 10 százaléka számít függőnek.