A Holdat az amerikaiak éppen negyven éve hódították meg: Neil Armstrong 1969 júliusában lépett ki az emberiség első küldötteként az égitestre. Az 1972 decemberében zárult Apollo-program során összesen 12 ember jutott el a Holdra. Azóta az amerikai űrtevékenység "hanyagolta" ennek az égitestnek a kutatását, amire jellemző az, hogy a NASA az elmúlt évtizedekben jóval több információt gyűjtött be a Marsról, mint a Holdról.

George Bush elnök 2004-ben hirdette meg azt a programot, amelynek az a célja, hogy az amerikaiak visszatérjenek a Holdra, de immár nem néhánynapos küldetésre, hanem huzamosabb időre megvessék lábukat rajta. Ez 2020 környékén várható.

Az elgondolás valóra váltásának az első fontos lépését teszik meg az elkövetkező hónapokban a terv kivitelezői, akik azt célt tűztek ki: megfelelő leszállóhelyet találjanak majd a hajdani holdtelepesek számára, és kiderítsék végre: a pólusok krátereinek a mélyén fagyott állapotban valóban jelen van-e a víz.

A holdraszállás legmegfelelőbbnek tűnő helyszíneinek felkutatása az LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) szondára vár. A majd kétezer kilogramm tömegű űreszköz 50 kilométeres magasságban poláris pályán keringve pásztázza a Hold felszínét, különösen a sarkvidékeket. Emellett várhatóan még néhány érdekességgel is megörvendezteti majd az űrkutatás iránt érdeklődőket. A tervek szerint ugyanis lencsevégre kap majd olyan objektumokat, amelyeket annak idején a Földről juttattak el a Holdra. Például azoknak az embert szállító holdkompoknak az indítóplatformjait, amelyek az égitesten maradtak, miután a kétszemélyes űreszközöket magasba repítették. Valószínűleg fényképek készülnek a Holdra leszállt vagy becsapódott egykori amerikai, illetve szovjet szondákról is.

Az LRO-val együtt induló LCROSS (Lunar Crater Observation and Sensing Satellite) szonda két becsapódó darabbal veri majd fel a Hold porát. A kirepülő anyagfelhő összetételét a Hold körüli pályáról az LRO, valamint földi teleszkópokkal és műholdakról is figyelik. Ha az anyagmintából valóban kimutatható lesz a víz jelenléte, az óriási lökést adhat annak a célnak az eléréséhez, hogy tíz év múlva az emberiség ismét megcélozza a Holdat.

Ha a sarki kráterek mélyén, amelyet sohasem érnek el a Nap sugarai, valóban vastag vízjégtömbök nyugszanak, nem kellene hatalmas mennyiségű vizet a Holdra szállítani, ami csillagászati összegeket emésztene fel. Szakértők emlékeztetnek arra, hogy űrrepülőgéppel egy liter vizet körülbelül 25 ezer dolláros költséggel lehet eljuttatni alacsony Föld körüli pályára. Kérdés azonban, hogy a feltételezett holdi víztömböket milyen módszerrel hasznosíthatják, és az mennyibe kerülne. Mindenestre egyöntetű vélemény, hogy a csütörtökön útjára induló LRO-LCROSS misszió a legjelentősebb amerikai holdkutató vállalkozás azóta, hogy embereket küldtek a Holdra.