2008. augusztus. 11. 12:23 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 11. 13:15 Tech

Sms segítségével hozták le a földre a bajba került repülőt

Egy ír légiirányító öt ember életét mentette meg, amikor szöveges üzenetek segítségével navigálta a földre egy kis repülőgépet, amellyel a torony elveszítette a rádióösszeköttetést.

A Piper Cheyenne áramellátása
menet közben szűnt meg
© AP
A The Irish Times értesülései szerint a Piper típusú kétmotoros gép fedélzetén öten utaztak Kerryből Jersey-be, amikor megszűnt a fedélzeti számítógép és a műszerek áramellátása, így a pilóta az irányítótoronnyal sem tudott kommunikálni és az időjárási adatokat szolgáltató radarja is kikapcsolt.

Amikor a 39 éves pilóta észlelte a problémát, volt annyi lélekjelenléte, hogy magasabbra emelkedjen és délnek fordult a géppel. Mivel a rádiója nem működött, mobiltelefonja segítségével próbált kapcsolatba lépni, először a kerry-i, aztán a corki repülőtér forgalomirányítóival.

Miután sikerült az utóbbi reptér irányítótornyát felhívnia, a telefonon keresztül ismertette a helyzetet az ottani szakemberekkel. Ekkor azonban kikapcsolt a mobil hangátvitele is, így a bajba jutott utasok ismét a külvilágtól elvágva találták magukat.

Szerencsére a légiirányító megőrizte a lélekjelenlétét, s szöveges üzenetben tudatta a pilótával, hogy a radar képernyőjén jól látható a repülőgép radarjele, s, hogy a corki repülőtér várja őket, s ott végrehajthatják a kényszerleszállást. Ezután további sms-üzenetek segítségével adta meg a pontos irányt a gép számára.

Mivel a gép áramellátása megszűnt, a futóművet kézi erővel kellett kiengedni, s a pilóta a landolás előtt elrepült az irányítótorony mellett, hogy a légiirányítók szemmel megvizsgálhassák-e, hogy a kerekek a megfelelő helyzetben állnak-e.

„Ennek az igen komoly incidensnek a során a légiirányító-kolléga hatékony és proaktív szemlélettel nagyon sokat tett a földet érés biztonságáért” – nyilatkozta a The Irish Times-nak John Hughes, légibaleseteket vizsgáló szakember. „Ezért a kollégát elismerés illeti.”

A szakértő szavaival alighanem a biztonságosan földet ért utasok is egyetértenek.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.