2008. július. 08. 17:26 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 08. 17:11 Tech

Repülőgépet és légpárnást gyúrtak össze egy járművé

Egyedülálló repülőszerkezetet terveztek urali tudósok: a repülőgép, a léghajó és a légpárnás tengerjáró hajó hibridjét.

A Moszkovszkij Komszomolec (MK) című bulvárlap keddi híre szerint a hatalmas gép alkalmas lesz arra, hogy terhét a levegőben lebegve vegye fel vagy rakodja ki, nincs szüksége kiépített leszálló- vagy kikötőhelyre - akár egy mocsáron vagy egy folyón is landolhat -, haladása pedig független a széljárásoktól.

A repülő kétéltűt - képességeinek rövidítéséből - BARSZ-nak keresztelték el. A modelljéről készült fénykép szerint a szerkezet a pilótafülke felől, valamint a szárny- és farokvégeken egy hagyományos repülőgép vonásait viseli, hatalmas, merev törzse azonban buborék, vagy inkább lefelé fordított serpenyő formájú.

Lebegését héliummal biztosítják (a levegőnél könnyebb gázt a buborék formájú törzs rekeszeibe pumpálják bele), teheremelő képességét és óránként 300 kilométeres haladási sebességét pedig nagy teljesítményű hajtóműveknek köszönheti. A rakomány súlya az 500 tonnát is elérheti.

A tervező, Alekszandr Filimonov szerint a kétéltű lehetővé teszi, hogy a nehezen megközelíthető, repülőtéri létesítményeket nélkülöző északi körzetekbe is jelentős rakományt és utasokat juttassanak el.

Filimonov azt állítja, a gép megvalósítására máris egész sor orosz és francia cég jelentkezett.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?