2008. július. 04. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 04. 16:16 Tech

Nemzetközivé szélesítik az internetes pszichológiai óriástesztet

Eddig közel 18 ezren töltötték ki a márciusban indult Psychogalaxy közösségi oldalon található pszichológiai teszteket, és 110 ezer rajzot készítettek el a felhasználók. Utóbbi a világon egyedülálló eredmény - közölték a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatói pénteken.


A minden előzetes várakozást meghaladó érdeklődésre alapozva a honlap működtetői úgy döntöttek, hogy a kutatást nemzetközivé terjesztik ki - mondta Sváb Péter, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnöke. Az MTI kérdésére Sváb Péter hozzátette, hogy a programot a társaság önkéntesek segítségével és mecénások támogatásával finanszírozza, teljes értéke már 100 millió forint körül van.

A közösségi oldal célja, hogy segítse a felhasználók önismeretének fejlődését, kapcsolatok, hasonló érdeklődési körű csoportok kialakulását - foglalta össze Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének vezetője. Emellett a kutatók anonim módon új információkat szereznek a párkapcsolatokról, közösségeket, társadalmi csoportokat elemezhetnek.

Az eddig regisztrált felhasználók mintegy harmada férfi, kétharmada nő, az átlagéletkor 33 év, ám a szóródást jelzi, hogy a legifjabb felhasználó egy ötéves fiú, a legidősebb pedig egy 83 éves férfi. A tesztet kitöltő férfiak 38 százaléka, a nők 28 százaléka egyedülálló, további 4, illetve 8 százalékuk elvált egyedülálló. A regisztráltak negyede lazább, alkalmi kapcsolatban él, a fennmaradó hányad pedig házasságban vagy élettársi kapcsolatban.

A kutatási program egy évig tart, de az első tízezer kitöltött teszt alapján Vass Zoltán pszichológus már ismertetett néhány eredményt. A felmérés szerint például a férfiak gyakrabban érzik magukat magányosnak, és meglepő módon a magány jelentősen érinti a 15-20 éves korosztályt is.

Elgondolkodtató az adat, hogy a Psychogalaxy anonim tesztjét kitöltő első tízezer magyar háromnegyede valamilyen mértékben hajlamos a depresszióra. A válaszadóknak csak mintegy negyede nem tartotta magát lehangoltnak.

A tesztsorozat nemzetközi kiterjesztése július elsejével megkezdődött azáltal, hogy elindult az oldal angol nyelvű változata is. A kutatók remélik, hogy arra is választ kapnak majd, igazak-e a nemzetkarakterekről vallott sztereotípiák. Bagdy Emőke hangsúlyozta, hogy mindez az előítéletek lebontását is segítheti. A különböző nemzetiségű felhasználók megtalálhatják a hasonlóságokat és különbözőségeket értékítéleteikben, és jobban megismerhetik egymást.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.