2008. június. 21. 07:00 Bari Máriusz Utolsó frissítés: 2008. június. 20. 16:28 Tech

Januártól eltiltják az internettől az illegális letöltőket

2009. januárjától lép életbe a korábban már nagy port kavart francia törvényrendelet, amelynek értelmében az internetszolgáltatók akár egy évre is eltilthatják azokat, akiket háromszor figyelmeztettek: ne töltsenek le kalóztartalmakat, még ingyenesen sem.


"Nem látom értelmét annak, hogy az internet egyfajta törvénytelen zóna legyen", nyilatkozta Nicolas Sarkozy, aki teljes vállszélességgel kiáll az illegális letöltőket sújtó rendelet mellett. A francia ISP-knek, azaz internetszolgáltatóknak háromszor kötelességük szólni előfizetőiknek, hogy ne töltsenek le jogsértő tartalmat -  ha nem hallgatnak, akár egy évig is eltilthatják őket az internettől.

A törvényjavaslatot, amely Christine Albanel kulturális miniszter szerint "megelőző és oktató célzatú", egy Hadopi nevű, a Times Online értesülései szerint évi 19 millió euróból fenntartott szerzői jogi védelmi és az internetes jogok betartását szem előtt tartó főfelügyelet érvényesíti majd. A törvény a felhasználók dolgát megkönnyítendő, eltávolítja a francia anyagokról a másolásvédelmet, így a legálisan online megvásárolt zenéket vagy videókat bármilyen eszközön le lehet majd játszani. (Egy korábbi nyilatkozat szerint a filmcégek az eddigi 7 és fél hónap helyett 6 hónap csúsztatással teszik hozzáférhetővé a boltokban a DVD-ket a filmpremierek után.) A francia lemezipari képviselők a megoldást még annak gyakorlati alkalmazása előtt is javasolták az EU-tagországok számára.

Az eltiltási gyakorlattal szemben erős ellentábor alakult ki, amelyben nemcsak az Európai Parlament, az állami adatvédelmi ügynökség, illetve kisebb fogyasztói és civiljogi szervezetek találhatóak meg, hanem az olyan cégek is, mint a Google vagy a videómegosztó Dailymotion is, illetve ironikusan hívta fel a francia családok figyelmét a törvénnyel kapcsolatban a Libération napilap is. Az elmúlt két évben a francia bíróságok 300 embert ítéltek el kalózkodásért, a letartóztatások azonban szinte alig módosították a jelentős mélyrepülésben lévő lemezipar eladásait.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.