2008. február. 27. 16:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. február. 27. 16:19 Tech

A magyar vállalatoknál is terjed a környezettudatos gondolkodás

Zöldmérő címmel indított környezettudatossági kutatássorozat második felmérésének eredményeit tette közzé a Sun Microsystems. A GKIeNet Kft. közreműködésével közép- és nagyvállalatok körében készített reprezentatív felmérés ezúttal azt vizsgálta, hogy a hazai cégek számára mit jelent a környezettudatosság fogalma.

Tények

Tények:
A vállalatok szerint a környe-zettudatos működés és a költséghatékonyság ma már nem feltétlen egymásnak ellentmondó fogalmak. Csak a vállalatok 7 százaléka gondolja úgy, hogy a környezettudatos működés nem egyeztethető össze a költség-hatékonysággal.
 
Az 50 főnél többet foglalkoztató cégek 16 százaléka szerint a környezettudatosság nem verseny-képességi tényező, 37 százaléka pedig bizonytalan azt illetően, hogy fontosszerepe van-e a környe-zettudatos működésnek.

Mint az a kutatás során kiderült, a beszerzési döntések során a környezetvédelem öt másik szempont mellett átlagosan 11 százalékos súllyal bír, és ezzel utolsó helyre szorult az ár, a minőség, a teljesítési határidő, az élettartam és a teljes élettartamra vonatkozó összköltség mögött. A cégek egynegyede 10 százalékpont alá súlyozta a környezetvédelem fontosságát a döntéseikben.

Az informatikai környezetvédelem terén igen aktív Sun Microsystems megbízásából készített kutatássorozat célja, hogy felmérje: a magyarországi vállalatok mennyire tartják fontosnak a környezetvédelmi szempontokat üzleti döntéseik meghozatalakor, illetve mennyire tartják versenyképességi tényezőnek saját iparágukban, valamint összeegyeztethetőnek tartják-e a környezettudatosságot és a költséghatékonyságot. A 2007-es első felmérés után, amely a pénzügyi szektorra fókuszált, idén a közép- és nagyvállalatok teljes spektrumára terjedt ki a vizsgálat.

Az energia számít
Csak az internet több mint 100 milliárd kilowatt elektromos áramot fogyaszt egy évben, ennek költségei meghaladják a 7,2 milliárd dollárt. Az informatikai adatközpontok energiafogyasztása 2000 és 2005 között megduplázódott, s 2010-re minden bizonnyal újra megkétszereződik. Az adatközpontok mintegy fele 2008-ra ki fog fogyni az energiaellátási vagy hűtési kapacitásból, vagy egyszerűen csak a helyből, jósolja a Gartner kutatócég, mely szerint az energiaszámlák eddig az IT -költések 10 százalékát tették ki, hamarosan azonban eljön az az idő, amikor akár ez az arány elérheti az 50 százalékot is. A közeljövőben elképzelhető, hogy olcsóbb lesz egy kiszolgálót megvenni, mint üzemeltetni.

A GKIeNet Kft. által végzett kutatásból kiderült, hogy a magyaroszági vállalatok tisztában vannak a fenti előrejelzések hazai vonatkozásával, azonban tudatosan még nem tesznek meg mindent a környezeti szempontok előtérbe helyezéséért, döntéseik hátterében jelenleg elsősorban a különböző szabályozók, előírások állnak.

A környezettudatos gondolkodásmód hazai terjedését igazolja, miszerint az 50 fő feletti vállalatok már a versenyképességben is érzékelhető tényezőnek tartják, illetve a nagy volumenű beszerzéseik során is megjelentek a környezeti kérdések. Ennek ellenére a fontossági sorrendek közül kizárólag az önkéntes társadalmi felelősségvállalás területét lehet említeni, ahol nem a környezetvédelem szerepel az utolsó helyen, mivel a versenyképességi tényezők értékelésénél és a beszerzési döntések során is a környezeti szempontok bírnak az összes értékelt közül a legcsekélyebb jelentőséggel.

Az 50 fő feletti vállalatok 68 százaléka állította, hogy beszerzéseik során a kötelező szabályokon felül is figyelembe veszik az adott termék vagy eszköz környezeti ártalmi hatásait, de valójában ez a legutolsó szempont, amit mérlegelnek. A környezetvédelemmel kapcsoltban a legelkötelezettebbek a mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó vállalatok. A pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatában pedig a környezetvédelem elméleti támogatása a legjellemzőbb, ugyanakkor a saját iparágukban a legkevésbé fontos versenyképességi szempontnak tartják a vállalatok. Társadalmi felelősségvállalás címén az ágazatok között a pénzügyi szektor körében a legritkább a környezetvédelem támogatása.

A Sun a környezettudatos technológiák kifejlesztésére nagy hangsúlyt fektet a vállalat minden termékénél. A szerverek, a kliensek és az adattárolás és archiválás területén is minimális fogyasztásra és maximális környezetbarátságra törekszik úgy, hogy egyúttal többszörös teljesítményt nyújtsanak megoldásai. A 2007-es év energia számlája a Sunnak több mint egymillió dollárral csökkent, miközben a CO2 kibocsájtás 3227 tonnával lett kevesebb éves szinten.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.