Új állatfajokat fedeztek fel egy veszélyeztett dzsungelben
Eddig ismeretlen emlősfajokat, egy gigantikus patkányt és egy csöppnyi oposszumot fedeztek fel Indonéziában. Az amerikai Conservation International (CI) természetvédő szervezet kutatói és az Indonéz Tudományos Intézet (LIPI) munkatársai a Pápua tartománybeli Foja hegység érintetlen dzsungelében figyelték meg a korábban soha nem látott állatokat. A felfedezésekről hétfőn számoltak be.
Az új minioposszum "a világ egyik legkisebb erszényese", a gigapatkány pedig ötször nagyobb városi rokonainál. "Egyáltalán nem fél az embertől, többször át is sétált a táboron, mintha mi sem történt volna" - áll a CI közleményében.
Új állatfajok felfedezése a 21. században már ritkaságnak számít, a Foja sűrű erdeje azonban még mindig szolgál újdonságokkal. A felhőtakaróba burkolózó hegység Pápua szigetének nyugati, Indonéziához tartozó részén nagyjából akkora, mint Luxemburg. Ázsia legelszigeteltebb vidéke, a helyi bennszülötteken kívül ember nemigen tette be oda a lábát, a nyugatiak ezért "Elveszett világnak" is hívják. "Jó tudni, hogy van még hely a világon, ahol a természet az úr" - mondta Bruce Beehler kutatásvezető.
A CI és a LIPI legutóbbi, 2006-os expedíciója a mostaninál is nagyobb szenzációkat hozott. Tucatnyi új fajt fedeztek fel, madarakat, lepkéket, békákat és egy magashegyi, fán élő kengurufajtát is. A tudósok 2008 végén vagy 2009 elején megint bevetik majd magukat a dzsungelbe, a Foja legmagasabb csúcsa körüli vidéket és a még kevésbé ismert, alacsonyabban fekvő régiót akarják átvizsgálni.
A Greenpeace szerint egyébként Indonéziában pusztul a leggyorsabb ütemben az őserdő az egész világon. Évente bő kétmillió hektárról tűnik el a dzsungel és a Foja hegység is a veszélyeztetett területek közé tartozik.