iPhone: a kétarcú státuszszimbólum
Zseniális kezelőfelülettel felszerelt kommunikátor, átlagos mobiltelefon és szegényes önkifejező eszköz az Apple kultuszteremtő készüléke, az iPhone. Mielőtt bárki rohanna sorbaállni a hozzánk csupán 2008 második felében érkező státuszszimbólumért, előtte olvassa el beszámolónkat.
Az érintőképernyő az iPhone legdicséretesebb és egyben leglátványosabb eleme, ezen böngészni már önmagában egy élmény. A kijelző tűéles, fényereje maga mögé utasítja az átlagos TFT-monitorokét, valamint erős napfényben is kiválóan látható. A több (ideális esetben két) ujjat igénylő, ún. multitouch-mozdulatok garantáltan több napra előhozzák az emberből a lelkes gyermeket: képbe, weboldalba vagy térképbe úgy tudunk nagyítani, ha két ujjunkkal egymástól távolodó mozdulatot teszünk. (Az egymáshoz közelítő mozdulat ennek ellenkezőjét teszi.) A készüléket 90 fokkal elforgatva a képernyő automatikusan elfordul, ez böngészés vagy fényképnézegetés közben kifejezetten hasznos is lehet – ha működik. Míg az esetek körülbelül háromnegyedében egy másodperc kell ahhoz, hogy a kép elforduljon, a többi esetben a képernyő „megragad” és csak többszöri oda-vissza forgatás után érzékeli csak azt, hogy elfordították.
Ami a telefonos funkciókat illeti: a hívás lebonyolítása és a tárcsázás egyértelmű, bár vakon vagy az utcán sétálva, kevéssé odafigyelve elég nehéz begépelni a számokat anélkül, hogy éreznénk a gombok domborulatait. (Autóban hangvezérlés híján mindez még problémásabb.) A telefonkönyv használata körülményes, az egyes kontaktokat ugyanis a listába felvenni, illetve utólag módosítani nehézkes, törölni is csak a Favourites menüpontból sikerült, a Contactsből nem. Kellemes szolgáltatás, hogy hívás közben a telefon érzékeli, ha az arcunkhoz emeljük, ilyenkor ki is kapcsolja a kijelzőt. A telefon tiszta, érthető, bár átlagos hangminőséget biztosít. Tartása mindeközben kicsit kényelmetlen, vállunkkal befogni elég nehézkes és ha sikerült is, akkor is koncentrálni kell, nehogy kicsússzon.
Az SMS-küldéssel nem voltak különösebb gondok, bár a felugró írógép-billentyűzettel gépelni nem a leggyorsabb, a billentyűk fizikai hiánya itt is fájó és tapintható hiányt jelent. További problémát jelent, hogy a beépített (angol nyelvű) prediktív szövegbevitel lépten-nyomon ki akar bennünket javítani, ráadásul kikapcsolni sem lehet. Üzenetet csak olyannak küldhetünk, aki szerepel a telefonkönyvben is, „ismeretlen számnak” írni teljességgel lehetetlen. Az SMS-kommunikáció a Gmail levelőrendszeréhez hasonlóan, egyfajta dialógusként olvasható, így egyszerűen követhető, hogy ki mikor mire és mit válaszolt. 2007-ben elég nagy hibának tartjuk, hogy MMS-t sem fogadni, sem küldeni lehet, értesítést sem kaptunk róla mindaddig, amíg a SIM-kártyát vissza nem helyeztük az eredeti készülékbe, amelyből kísérleti célra kiemeltük.
Ami a SIM-kártyát illeti, azt a gép felső élén látható kazettába kell elhelyezni, ehhez egy kiegyenesített gemkapcsot kell a kazettán található gombostűfejnyi lyukba szúrni. Az Apple tervezői nyilvánvalóan igyekeztek minél kevesebb bejárást engedélyezni a telefon belsejébe, mivel azt kizárólag a szerződött partnereken keresztül lehet majd beszerezni – kivéve Franciaországot, ahol a törvényi szabályozás miatt kénytelenek lesznek kártyafüggetlen változatban is árusítani. Ennek ellenére a módszer kényelmetlen és a legkevésbé sem felhasználóbarát.
Nemcsak fizikailag védik a készüléket, hanem a felhasználók a lehető legkevesebb teret kapják ahhoz, hogy kedvükre beállíthassák a készüléket. Ennek ékes példája a főmenü második sora, ahol a Stocks (részvények), Maps (térképek) és a Weather (időjárás) kapott helyett a YouTube ikonja mellett. Ezek használatához folyamatos internetkapcsolatra van szükség – az iPhone pedig egyelőre nem ismeri a 3G protokollt – másrészt pedig nem mindenki ellenőrzi percről-percre a könnyűolaj-árfolyamokat. A YouTube szolgáltatást nem tudtunk elérni, erről a telefon szűkszavú üzenetben tájékoztatott. Ezt a törés számlájára írtuk, reméljük, a „legális” verzióban gond nélkül működik ez a lehetőség. A naptár használata nem kíván túl sok magyarázatot, funkciója szerint működik, az érintőképernyővel pedig gyorsan be tudjuk állítani találkozóink időpontját.
A kamera és a fotók az iPhone egyik leggyengébb pontját képezik. Videót ugyanis nem rögzíthetünk a készülékkel, másrészt az érintőképernyőn csupán exponálni tudunk, egyéb beállításokra lehetőségünk sincs, ahogyan zoomolásra sem. Ennél is bosszantóbb azonban, hogy a fotókat csak e-mailben küldhetjük el a készülékről, más módszerrel kísérletezni sem érdemes. Kivételt csak a PC-csatlakozás jelent, amikor a Windows Scanner és Kamera varázslója másolja át a képeket. Arról azonban álmodni sem lehet, hogy Bluetooth segítségével átküldhetnénk egy ismerősünknek. A Bluetooth-nak ugyanis az egyik legkeserűbb iPhone-os élményünket köszönhetjük, akármit csináltunk, nem volt hajlandó együttműködni egyetlen készülékkel sem, ezt még a törés számlájára is nehéz volna írni.
A Settings menüpont alatti beállítások finoman szóval is szegényesek, pedig számos lehetőséget itt kerestünk. Nem lehetett beállítani a prediktív szövegbevitel lehetőségeit, de az SMS-t jelző csengőhangok hangerejét, valamint a hívásátirányítással kapcsolatos opciókat sem. Háttérképeket nem lehetett a webről letölteni, csupán a gyári vagy az általunk fotózott képekből lehetett válogatni – amelyek csak képernyővédőként, illetve hívás közben mutatkoztak a képernyőn, két tipikusan olyan pillanatban, amikor nem nézzük a képernyőt. Pozitívum azonban, hogy hangosról rezgő üzemmódra az iPhone bal szélén elhelyezett külön gombbal tudjuk átállítani a készüléket, közvetlenül a hangerőt szabályozó gombpáros felett.
A drótnélküli adatátvitel (Wi-Fi) viszont kiválóan működik, így nem volt nehéz az internetkapcsolatot és a böngészést letesztelni, amely ötös alára vizsgázott – a kis lehúzást azért kapta a gép, mert hiába a 8 gigás tárhely, ha semmit sem tudtunk letölteni a beépített Safari böngészővel. Az érintőképernyő itt újra piros pontot kap, ugyanis könnyen tudtunk görgetni fel és alá, valamint az apró betűs szövegek felnagyítása is gyerekjáték volt. A böngésző jobb alsó gombját használva akár egyszerre több ablakban is internetezhettünk, amelyek között a fotókhoz hasonló egyszerűséggel tudtunk váltani. A beépített e-mail kliens többféle szolgáltatóhoz is hozzáférést kínál (.mac, Gmail, Yahoo!), azonban a beállításokkal problémáink támadtak, ezt megint a törésnek tudtuk be.
A beépített iPoddal viszont nehezen barátkoztunk meg. Kezelőfelülete különbözik a hagyományos iPod menütől, másrészt elég körülményesen lehet csak tallózni a számok között. Óriási negatívum, hogy a telefont kizárólag az iTunes szoftverrel lehet feltölteni zenékkel. Érthető, hogy az Apple ragaszkodik saját zeneáruházához, de kizárólag iTunes-portékával feltölteni a 8 gigás tárhelyet meglehetős pazarlásnak tűnik, emellett a praktikum rovására is megy, mert nem tudjuk feltölteni a telefonra legújabb prezentációnkat vagy dokumentumunkat, hogy azt magunkkal vihessük a tárgyalásra. A PC-s verzió meglehetősen bután kezeli a zenéket, a feltöltésre ítélt listába ugyanis egyesével kellett berakosgatnunk a kiválasztott számokat, a Mac-változat pedig rá sem ismert a csatlakoztatott telefonra.
Szinte nincs is a készüléknek olyan hiánya, amit első körben az operációs rendszer frissítésével ne lehetne megoldani, elvégre elvárható, hogy az új státuszszimbólumot ne csak középszerű PDA-ként, hanem a kommunikációt ténylegesen megkönnyítő eszközként lehessen használni. Számos negatívuma ellenére összességében tetszetősre sikeredett a készülék, már csak felhasználóbaráttá kellene tenni - remélhetően ez már megtörténik, mire az iPhone megérkezik Magyarországra.