2007. szeptember. 20. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 20. 13:30 Tech

Google-bomba a lengyel elnökre

Három évet kaphat az a lengyel számítógép-programozó, aki úgy buherálta meg a Google keresőjét, hogy a lengyel államfő honlapja jelenjen meg elsőként, ha valaki beüti a férfi nemi szerv lengyel elnevezését.

A 23 éves férfi a rendőrségen beismerő vallomást tett, ám azzal védekezett, hogy csupán képességeit akarta próbára tenni a "Google-bomba" gyártásával. Google-bombának azt nevezik, mikor valaki egy politikus vagy cég honlapját sértő szavakhoz vagy kifejezésekhez kapcsolja.

Marek W. (a teljes nevét nem hozták nyilvánosságra) olyan programot készített, amely a "kutas" (a pénisz vulgáris lengyel elnevezése) szó Google keresőprogramjába való bepötyögésével első találatként Lech Kaczynski lengyel államfő honlapját dobja ki.

A férfit az államfő megsértésével vádolták meg, és ha elítélik, ezért akár három éves börtönbüntetést is kaphat. Az ügyben eljáró ügyész szerint a programozó tettének semmi köze a szólásszabadsághoz.

Az Amnesty International lengyel illetékese azonban úgy ítélte meg, hogy ha az államfő sértve érzi magát, magánszemélyként kellene eljárást indítania.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.