A Hitwise piackutató adatai szerint a különböző tartalommegosztó közösségek honlapjaira látogatók többsége csak „fogyasztani” akar. A YouTube látogatóinak például csak 0,16 százaléka tölt fel maga is anyagot. Valószínű, hogy nem a megosztandó anyag hiánya, vagy a feltöltés bonyolultsága az akadály.
Az aktív (anyagot feltöltő) felhasználók aránya a fotómegosztó Flickr-en sem haladja meg a 2 százalékot. - írja a hvg.hu Médiablogja. A cikk további részeiért kattintson ide.
Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.