2007. január. 31. 13:00 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. január. 31. 13:00 Tech

Eltűnnek a hajlékonylemezek a boltok polcairól

A brit PC World számítástechnikai hipermarket nem forgalmazz többé floppylemezeket, miután kiárusította meglévő készletét.

Az 1971-es és a tíz évvel későbbi változat
© computermuseum.li
Az indoklás szerint egyre csökken az érdeklődés a mindössze 1,44 megabyte tárhelyet kínáló hajlékonylemezek iránt, s ma már az eladott PC-k csupán töredékében van ilyen olyan meghajtó, amely képes beolvasni a floppykat.

„A floppy szinte már régiségnek számít, s nem tud versenyben maradni” – nyilatkozta a BBC-nek Bryan Magrath, a PC World kereskedelmi igazgatója.

A hajlékony lemez koporsójába az első szöget az iMac 1998-as megjelenése verte be. Az Apple számítógépén már egyáltalán nem volt floppymeghajtó, annak ellenére, hogy abban az évben – a Recording Media Industries of Japan adatai szerint – mintegy kétmilliárd lemezt adtak el világszerte. 2006-ra a kereslet kétharmada eltűnt, s a tavalyi év során már csak 700 millió darab lemez talált gazdára.

2003-ban a Dell már számos PC-jéből száműzte a floppy meghajtót, s jelenleg a PC Worldnél kapható gépek csupán 2 százalékában található efféle eszköz. Az áruház vegyes érzésekkel búcsúzik a hajlékony adathordozóktól.

„A floppy meghajtók hangja szervesen összefonódott a XX. századi számítástechnikával, akárcsak a modemek sípolása az internethasználat kezdetén” – nosztalgiázott Magrath.

Manapság a számítógépek egyre nagyobb részben támaszkodnak az internetre, illetve a pen driveokra, amelyek sokszor akár kétezerszer annyi adatot tárolnak, mint egy-egy floppy. Az első hajlékonylemezt az IBM mutatta be 1971-ben, amelyet akkor forradalmi eszközként harangoztak be.

Az adathordozó ötlete egy kaliforniai mérnök, Alan Shugart fejéből pattant ki, a lyukkártyák helyettesítésére. 1976-ban jelentek meg az 5,25 inches floppylemezek, majd 1981-ben a Sony mutatta be a ma is használt, keményebb borítású 3,5 inches lemezeket.

A kilencvenes évek elején az egyre összetettebbé váló szoftverek már egyre inkább CD-ROM-on jelentek meg, majd az újraírható CD-k és DVD-k, s persze a növekvő háttértár-igény fokozatosa a háttérbe szorította a floppykat.

„Ez egy természetes folyamat, a technika folyamatosan fejlődik” – magyarázta Bryan Glick, a Computing.co.uk szerkesztője. A szakújságíró hozzátette azonban, a floppyk eltűnése problémákat okozhat azoknak, akik a mai napig nagy mennyiségű adatot tárolnak ilyen lemezeken.

„Léteznek üzletek, ahol át tudják másolni másfajta hordozóra az adataikat, de egyszerűbb, ha beruháznak egy hordozható merevlemezbe, vagy ha feltöltik az internetre” – mondta Glick.

A Microsoft továbbra is a floppy ikonját használja a Microsoft Word 2007-es változatában, így állítva emléket a hajlékonylemezeknek.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.