Az indítóállásba vontatták a Discovery űrsiklót
Az indítóállásba vontatták csütörtökön a Discovery űrsiklót, amely az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA reményei szerint decemberben folytathatja a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építését.
Az űrsikló kilövőállásban © NASA |
Ha a Discovery január 1-jén 12.00 órakor földkörüli pályán lenne, megszűnne az összehangolás az űrrepülőgép számítógépei és a földi számítógépes rendszerek között. Az űrrepülőgép számítógépe ugyanis nincs arra beprogramozva arra, hogy az év 356. napjáról átálljon a következő év első napjára. A program irányítói ezért azt javasolták, hogy az utat halasszák jövőre, ha az űrsikló december 18-ig nem tud elindulni.
A Discovery decemberi útja lesz az idei harmadik amerikai űrutazás. A NASA-nak ezen kívül még 14-szer kell az űrsiklót indítania 2010-ig, hogy befejezze a 100 milliárd dolláros űrállomás építését.
A Discovery kisebb fémszerkezeteket szállít majd az ISS szerkezetének továbbépítésére. Az asztronauták elvégzik az űrállomás elektromos és hűtőrendszerei felújításának bonyolult feladatát is.
A NASA több mint három éve függesztette fel a félig kész űrállomás munkálatait a Columbia űrrepülőgép 2003-ban történt tragédiája miatt. A Discovery hétfős legénysége - közöttük két nő - hétfőn érkezik a floridai Kennedy űrrepülőtérre.