Letölthető filmekkel bővít az Amazon
Ugyan az illetékesek még nem erősítették meg, de minden jel arra mutat, hogy elkészült az Amazon filmletöltő szolgáltatása, amely a tervek szerint mozifilmeket és tévésorozatokat egyaránt kínál – írja a Advertising Age című lap.
Eredetileg a szolgáltatást zenevásárlásra tervezték, időközben azonban – az Apple térnyerése nyomán – megváltoztatták terüket az Amazon vezetői. Az igazgatótanács meglátása szerint túl nehézkés lett volna teret nyerni a zeneletöltő szolgáltatások piacán, ezért döntöttek a filmes letöltések piaca mellett, amelynél egyenlőre nincs kialakult rangsor a szereplők közt.
Ahogy az iTunes estében, a felhasználónak külön itt is letöltőprogramot kell telepítenie a gépére a filmek megszerzéséhez. Az azonban továbbra sem ismert, milyen védelmet használ az Amzon tartalmainak védelmében, annyi azonban tudható, hogy a Microsoft Windows Media formátumát használják majd.
A cég jó esélyekkel indul a piaci szegmensben, miután egyrészt kiváló eredményeket tudhat magénak a DVD-terjesztés piacán, másrészt hatalmas kialakult vásárlói körrel indul. Eközben azonban az Apple is mostanság rajtoltatja saját videó-szolgáltatását, így a piaci elsőség továbbra is sokesélyes.
Elemzők szerint azonban mindenképp érdemes belefognia az Amazonnak a videóletöltés üzletbe, hiszen ezzel bármekkora is lesz piaci részesedése, sikeresen haraphat ki egy szeletet az amúgy is növekvő tortából.