2005. december. 02. 16:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. december. 02. 16:16 Tech

Vasárnapra érkezik meg a Földhöz a mágneses vihar

Mágneses vihar közeledik bolygónkhoz, amelynek hatását vasárnap tapasztalhatjuk meg – jelentette be Anatolij Belov, a földmágnesesség és ionoszféra kutatásával foglalkozó moszkvai intézet laboratóriumi vezetője.

Belov közlése szerint szerda óta a Föld egy immár három hónapja keletkezett napfoltból eredő napszél áradatában van, amelynek sebessége bolygónk közelében másodpercenként 750 kilométerre gyorsul fel. Ehhez a jelenséghez kapcsolja a tudós a geomágneses aktivitás kismértékű növekedését, aki szerint már nem a létező napfolt a probléma, hanem az égitesten megjelenő új aktivitási zóna. A tudós szerint ez a napfolt-csoport, amelyet 10826-os számon jegyezték be, gyakorlatilag három nappal ezelőtt jelent meg, s rendkívül gyorsan növekszik, az elmúlt huszonnégy órában területe megnégyszereződött.

Az elmúlt éjjel történt az első napkitörés, amelynek anyaga minden bizonnyal vasárnap éri el a Földet. Számításai szerint a következő huszonnégy órában csak kisebb mágneses viharral kell számolni, de vasárnap, vagy legkésőbb hétfőn már egy sokkal erősebbre. „Ez a legnagyobb lesz mind közül, amelyeket az elmúlt két és fél hónapban észleltünk" – vélekedett Anatolij Belov, aki úgy véli, hogy a mágneses vihar gondot okozhat a közlekedésben, a kommunikációban, megzavarhatja az elektronikus készülékek működését, s hatását megérezhetik az erre érzékeny emberek is.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.