Már 2008-ban megkezdődhetnek a turistautazások a Hold körül
A következő években, talán már 2008-ban turistákat kíván küldeni Hold körüli utazásra az orosz űrügynökséggel kapcsolatban álló Space Adventures amerikai vállalat.
Szojuz a Holdnál, ahogy a CSI elképzeli. Csak pénzes turistáknak © CSI |
Az első utazáson ketten vehetnek részt öt éven belül, talán már 2008-ban, s az utazás turistánként százmillió dollárba kerül majd. A DSE-Alpha névre keresztelt űrturistautat Szojuz űrhajón teszik majd meg, amely orosz pilótával kerüli meg a Holdat a felszínétől száz kilométernyire. Idővel a Space Adventures a Holdra is el kívánja juttatni ügyfeleit.
Hasonló elképzeléseken töri a fejét a szintén amerikai Constellation Service International (CSI) nevű cég is, amely a Lunar Express program keretében szintén a Szojuzt szeretné felhasználni Hold-expedíciójához.
Sietniük kell, mert a nagy léptekkel haladó kínai űrprogramban is előirányozták a Hold elérését, méghozzá 2014-ig.