2005. augusztus. 10. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 10. 17:27 Tech

Feltérképezték a rizs génjeit

Sikeresen befejezte a rizs genetikai kódjának feltérképezését egy nemzetközi kutatócsoport. A tudományos áttörés a kutatók szerint lehetővé fogja tenni az emberiség felének alaptáplálékát képező növény olcsóbb és hatékonyabb termesztését.

A Nature című brit tudományos folyóiratban holnap jelenik meg a rizs 12 kromoszóma által tartalmazott 37 554 génjének leírása. Az International Rice Sequencing Project - Nemzetközi Rizsfeltérképező Projekt - nevű nemzetközi társaság hat éve dolgozott ezen, 10 ország kutatóinak bevonásával.

„A rizs genetikus kódja” a szántóföldi növények kutatásának Rozetti Köve" - kommentálta a sikert Joachim Messing amerikai kutató, arra a háromnyelvű kőre utalva, amelyet a Nílus deltájában találtak, és amelynek alapján Champollion francia régész megfejtette az ókori egyiptomi hieroglifák titkát.

A világ gabonájának 30 százalékát a rizs adja. A termés megkétszereződött az utóbbi 30 év során, és 3 milliárd ember táplálékát jelenti. 2025-ben az előrejelzések szerint 4,6 milliárd ember élelmezésében játszik majd kulcsszerepet, ehhez addig 25 százalékkal kell növelni a rizstermést.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.