2003. január. 21. 20:58 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Tech

London: börtönbüntetés számítógépes vírusterjesztésért

Kétéves börtönbüntetésre ítélt egy fiatal brit számítógépkalózt kedden egy londoni bíróság. A 22 éves brit informatikus három, különösen veszélyes vírust hozott létre, s ezek - a Gokar, az Admirer és a Redesi 2 - több százezer számítógépet fertőztek meg világszerte.

A férfit végül az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) leplezte le, igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy egy internetes fórumon saját maga büszkélkedett el tettével.
Egy norvég fiatalt hazájában nemrégiben felmentettek az vád alól, hogy törvénytelen cselekedetet követett el, amikor DVD-filmek kódfeltörő programját terjesztette az interneten. A 19 éves norvég fiatal ügyében egy oslói bíróság egyöntetűen úgy határozott, hogy nem sértette meg a hatályos törvényeket, amikor a legálisan saját tulajdonába került DVD-filmek kódjait feltörve olyan programot készített, amely mások számára is lehetővé tette az illegális filmmásolást. A pert nagy érdeklődés követte, mert egyfajta jelzés volt arra, a szerzői jogok birtokosai mit tehetnek saját szellemi termékük védelmében. A norvég ügyészség kedden bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen. (MTI)

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.