2011. szeptember. 30. 20:14 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 30. 20:11 Történelem

Visszaadták a kísérletekre használt namíbiai koponyákat

Namíbiai törzsfőnököknek vették át pénteken húsz egykori honfitársuk koponyáját, amelyeket száz évvel ezelőtt a német gyarmatosítók vittek ki az országból rasszista kísérletek céljából.

A koponyákon nem látszik az erőszak bárminemű nyoma, és az sem világos, hogy miben, miként hunytak el az emberek. A kutatók szerint azonban lehetséges, hogy esetleg a német haderő áldozatairól van szó, vagy egy németek által fenntartott táborban veszítették életüket.

A négy asszony és tizenhat férfi fejét elválasztották a törzstől, majd formaldehidben tartósították, épségben megőrizve arcvonásaikat, bőrűket és hajukat. Az áldozatok között van egy három év közüli kisfiú is. Földi maradványaikat 1909 és 1914 között vitték Berlinbe, ahol az arcvonások segítségével a fehér európaiaknak a fekete afrikaiakkal szembeni faji "felsőbbrendűségét" igyekeztek demonstrálni - nyilatkozta Thomas Schnalke, a berlini Orvostörténeti Múzeum vezetője. Az 1920-as években eltávolították a lágyszöveteket, mindössze a koponyacsontok maradtak meg.

"Kötelességünk visszaadni a koponyákat és bocsánatot kérni" - hangsúlyozta Thomas Schnalke az AP hírügynökségnek az átadás előtt. Hozzátette: vétkes cselekedet volt. A namíbiai kormány 2008-ban kérte először a koponyákat, ám több évbe is beletelt, amíg tisztázták az eredetüket.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.