2012. május. 11. 14:07 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 11. 14:46 Természet

Kettő brutálisat bemostak a Vesta aszteroidának

A korábbi feltételezésekkel szemben nem egy, hanem két hatalmas "ökölcsapás" érte a Vesta óriásaszteroidát a múltban - derítették ki a NASA Dawn űrszonda legújabb felvételeinek köszönhetően. A felfedezésről a Science pénteki számában jelentették meg tanulmányukat a NASA tudósai.

Az ionhajtóművel ellátott Dawn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Discovery-programjának kilencedik űrszondája, amely a Mars és a Jupiter között lévő kisbolygóöv két legnagyobb aszteroidáját, a Cerest és a Vestát vizsgálja. A 466 millió dolláros vállalkozás keretében a Naprendszer keletkezésének titkait kutatják, mivel a kisbolygóöv "lakói" 4,5 milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, akkor, amikor a Föld és a többi bolygó keletkezett. Az űrszonda 2007. szeptember 27-én indult a Kennedy Űrközpontból, és tavaly júliusban állt pályára az 530 kilométer átmérőjű Vesta körül. A tervek szerint egy éven át, 2012 júliusáig kering az aszteroida körül, majd a Ceres felé veszi az útját. Mire 2015 februárjában eléri az aszteroidaöv legnagyobb objektumát, a Cerest, már 4,83 milliárd kilométert tudhat maga mögött.

Elsőként a Hubble űrteleszkóp fedezte fel a Vesta déli pólusán a gigantikus "benyomódást", amelyet a feltételezések szerint egy űrobjektum, nagy valószínűséggel egy aszteroida becsapódása okozhatott. A mostani, közelebbi "szemrevételezés" azonban meglepetéssel szolgált a tudósoknak, ugyanis nem egy, hanem két hatalmas "benyomódás" tarkítja a kisbolygó felszínét. A két becsapódás viszonylag "friss", 1-2 milliárd évvel ezelőtt történt.

A nagyobbik kráter átmérője 498 kilométer, ám a Dawn nem sokkal a megérkezése után felfedezett mellette egy "karimának" tűnő képződményt. A tudósok a felvételek elemzése közben vették észre, hogy egy kisebb, régebbi kráter "peremszegélyéről" van szó, amely egy 2 milliárd évvel ezelőtti becsapódás következménye. Egymilliárd évvel később történt a második gigantikus becsapódás. Két ilyen esemény bármely égitestet megsemmisített volna, a Vesta azonban valahogy túlélte a katasztrófát, ennek ellenére a két becsapódás rengeteg anyagot "kiloccsantott" az aszteroida felszínéről, ezek mennyisége elegendő 400 Grand Canyon megtöltéséhez. A törmelék egy része meteoritok alakjában záporozott a Földre: a bolygónkra érkező minden huszadik "hullócsillag" a Vestáról származik.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.