2010. június. 11. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 11. 14:13 Természet

A gátak megváltoztatják a halak testét

Gyorsított evolúció zajlik le azoknál a halaknál, amelyek folyóból egy gáttal kialakított víztározóba kerülnek: már néhány generáció alatt is megváltozik az alakjuk - derítették ki amerikai kutatók.

Amikor egy hal az általa megszokott patak helyett hirtelen tóban találja magát, szinte minden megváltozik számára. A New Orleans-i Tulane Egyetem kutatói Travis Haas vezetésével a Cyprinella venusta pontyfélét vizsgálták nemzedékeken át. Megállapításaikat a Proceedings of the Royal Society című folyóiratban írták le a Die Welt német lap internetes kiadása szerint. A halakat az Egyesült Államok délkeleti részén, a Mobile folyó vidékén fogták ki, ahol 34 gát oszlik el egy 113 000 négyzetkilométeres területen. Megmérték a patakokban és a duzzasztások eredményeképp kialakult víztározókban élő halakat. Azt tapasztalták, hogy az állóvíziek karcsúbbnak bizonyultak, fejük kisebb volt, hátúszójuk pedig előrébb helyezkedett el a testükön.

Az, hogy az állatok megváltoznak, amikor más környezetbe kerülnek, az evolúció egyik alapelve. Az ember azonban aránytalanul felgyorsíthatja ezt a folyamatot. Egy kanadai kutató, Chris Darimont két éve megvizsgálta, hogyan hatott a vadászat negyven különböző állatfajra. Kiderült, hogy a természetes szelekcióhoz képest megnégyszereződött az állatvilág átalakulásának üteme. Ez a hatás az óceánokban is megmutatkozik. A halászat révén számos halfaj már nem éri el egykori méretét. Hamarabb szaporodnak, így a nagyokkal szemben előnyhöz jutnak. A mostani kutatás pedig rámutat, hogy nem csak a vadászat, hanem a vizek átalakítása is természetellenesen gyorsan változtatja meg az állatfajok kinézetét.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.