Sport MTI 2022. február. 11. 20:08

A Chelsea volt focistája lett a görög válogatott kapitánya

Az angol bajnokságban sokáig futballozó uruguayi Gustavo Poyet hazája válogatottjában is huszonhat alkalommal játszott.

A görög szövetség pénteki bejelentése szerint az 54 éves edző szerződése 2023 végéig szól, és egy évvel meghosszabbítható. Elődje, a holland John van't Schip azért távozott három hónappal ezelőtt, mert a csapat nem jutott ki a novemberben és decemberben Katarban sorra kerülő világbajnokságra.

Poyet játékosként a többi között a Chelsea és a Tottenham Hotspur csapatát is erősítette, az uruguayi válogatottban 26 alkalommal lépett pályára. Edzőként tevékenykedett már Kínában, Spanyolországban, Franciaországban, Angliában és Chilében, de Görögország sem ismeretlen terep számára, hiszen irányította az AEK Athén együttesét.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?