A Liverpool és a Chelsea is tárgyalt Kerkez Milos ügynökeivel
A Bournemouth negyvenmillió fontot kérhet a magyar válogatott balhátvédért.
A Bournemouth negyvenmillió fontot kérhet a magyar válogatott balhátvédért.
Egy napja még csak több millió font adóelkerülésről szóltak a vádak, most viszont már milliárdos tételekről van szó.
Roman Abramovics több millió fontot spórolhatott így a BBC oknyomozó riportja szerint.
Mihajlo Mudrikot 100 millió euróért igazolták le csaknem két éve. Most a B-teszt eredményére várnak.
Az olasz Enzo Maresca öt évre írt alá Londonban.
Mauricio Pochettino szerződését közös megegyezéssel bontották fel, pedig a jól sikerült bajnoki hajrá alapján úgy tűnt, lehet jövője az együttműködésnek.
Az átigazolásokra és fizetésekre költhető összeget a legalacsonyabb bevételű csapathoz kötnék.
Bernardo Silva a mérkőzés vége előtt biztosította be a City Chelsea elleni győzelmét.
A magyar válogatott csapatkapitányának sérülése még nem jött teljesen rendbe.
Simán lefocizta a Chelsea-t a Liverpool.
Gólt nem szerzett, a július elején Liverpoolba igazolt magyar játékos, de sokat futott, és pontrúgásokból volt több veszélyes beadása is.
Pénzügyi szabálytalanságokat tártak fel a klubnál, így egy szezonra száműzték őket a harmadik számú nemzetközi kupasorozatból.